Holdat ért Kína!
Holdat ért Kína Csang’o-3 nevű ember nélküli űrszondája. Hasonló akcióra több mint négy évtizede nem volt példa. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió mellett Kína a harmadik olyan állam, mely puha landolású űrszondát tudott a Holdra küldeni. Holdat ért Kína Csang’o-3 nevű ember nélküli űrszondája. Hasonló akcióra több mint négy évtizede nem volt példa. A kínai állami televízió már képeket is mutatott az űrszondáról a Hold felszínén, mely szombat este ért talajt. Az űrszondán található egy holdjáró is, mely hamarosan leválik az egységről és három hónapos tudományos munkát végez majd az égitest felszínén. Kína a harmadik olyan állam, mely űrszondát tudott juttatni a Hold felszínére: a két korább állam az Egyesült Államok, és a Szovjetunió volt. A legutolsó ilyen akció 1976-ban történt. A távol-keleti állam rendkívül ambíciózus űrprogrammal rendelkezik, ennek során szeretnének majd embert is küldeni a Holdra. forrás: hvg.hu
Az űrtoll legendája – Toll, vagy Ceruza jobb az űrben?
Mindenki ismeri azt a történetet, hogy az 1960-as években, amikor javában dúlt az űrverseny, felmerült egy apró probléma. Az űrhajósok nem tudtak golyóstollal írni az űrben, így a NASA kifejlesztett egy űrtollat nagyjából 1,5 millió dollárért. A problémával az oroszok is szembesültek, és ők is megoldották: ceruzát adtak űrhajósaiknak. A történetet mindig előhozzák, amikor csak azt akarják érzékeltetni, hogy nagyobb szervezetek milyen összetett, bonyolult szerkezeteket gyártanak, miközben egy apró ötlettel áthidalható lenne a probléma. A tanulságos történetnek csak egy baja van, hogy nem igaz. A NASA eredetileg természetesen ceruzákat használt az űrben is, mert a golyóstoll tényleg nem működik a súlytalanságban. A ceruzával azonban nagyon sok baj van: gondot okoznak a letört ceruzahegyek, a hegyezéskor elszabadult forgács. Ráadásul a ceruza tűzveszélyes is, mivel a grafitpor a legkisebb elektromos szikra talására belobban, esetleg megtelepszik a szellőzőrendszerben, eltömíti a szűrőket. Emiatt keresett a NASA valamilyen alternatív megoldást. A NASA által kifejlesztett toll, amivel víz alatt és fejjel lefelé is lehet írni Fotó: Science Society Picture Librar A problémát egy, a NASA-tól teljesen független cég oldotta meg. A Fisher Pen 1965-ben szabadalmaztatott egy olyan tollat, amellyel fejjel lefelé is lehetett írni (tehát nem okozott gondot a folyékony tinta). A tollat extrém hőmérsékleti körülmények között is lehetett használni, sőt, víz alatt is működött. Az egyetlen különlegessége az volt, hogy túl nagy melegben zölden fogott, nem kéken. A cég egymillió dollárt költött az űrtoll fejlesztésére. A NASA a tesztek után négyszáz darabot rendelt, összesen ezer dollárért. Tehát az amerikai űrszervezet saját költségvetéséhez képest filléreket költött a tollakra. A történet csattanója is másképp hangzik, az oroszok egy évvel később ugyanezt a tollat használták, ők is eldobták a ceruzákat. A Fisher még mindig árusítja az eredeti űrtollakat, az Amazonon bárki meg is rendelheti, darabját 32 dollárért. forrás: index.hu
Antianyaggal el tudjuk hagyni a galaxisunkat!
A Tejút elhagyására készülő jövőbeni kalandoroknak antianyag-hajtóművel kellene felgyorsítaniuk az űrhajójukat. Tilmann Piffl és munkatársai a potsdami Leibniz Asztrofizikai Intézetnél galaxisunk gyorsan mozgó csillagjainak vizsgálatával jutottak e következtetésre. Tanulmányuk a Radial Velocity Experiment (RAVE) nevű tudományos projektre épül, amelyben az Anglo-Ausztrál Obszervatórium 1,2 méteres Schmidt távcsövével gyűjtöttek adatokat. A távcső segítéségével a csillagok távolságát, illetve azok sebességét mérték meg, más egyéb tulajdonságaik mellett. Összesen 420 ezer csillagról gyűjtöttek be információkat. Ebből az adathalmazból és korábban publikált csillagkatalógusokból kilencven gyorsan mozgó csillagot választottak ki, és kizárólag olyanokat, amelyeknek nagyon pontosan meghatározták a pozícióját és a sebességét. Némelyik másodpercenként 300 kilométert tesz meg, ami a fénysebesség egy ezred része. A csoport ezután kiválasztott olyan galaxismodelleket, amelyek akkorák, mint a Tejút, és jól passzolnak a megfigyelt csillagokhoz. A galaxis tömegét ismerve kiszámolták a naprendszerünk közelében lévő objektumok szökési sebességét, és az jött ki, hogy a galaxis elhagyásához egy űrhajónak legalább 537 kilométer per másodpercre kellene felgyorsulnia. Hogy jobban lássuk, mekkora sebességről van szó: a földi gravitációval szemben elég 11,2 kilométer per másodperces sebességre gyorsítani a rakétákat. Hagyományos rakétákkal képtelenség lenne ekkora sebességre gyorsulni, mert túl sok üzemanyagot kellene magukkal vinniük erre a hosszú útra; legnagyobb sebességük körülbelül 15 kilométer per másodperc lehet. Joss Bland-Hawthorn, a Sydney-i Egyetem csillagász munkatársa, a tanulmány egyik szerzője úgy véli, anyag és antianyag kombinációjával megoldható lenne az űrhajó felgyorsítása. forrás: index.hu
Muszáj gyarmatosítani a Marsot
Stephen Hawking szerint kétszáz évünk van hátra a Földön. A második emberként Holdra lépő Buzz Aldrin erre azt mondta, hogy 50 évnél rövidebb idő alatt lakhatóvá tudunk tenni egy másik bolygót. A Smithsonian Intézet az űrrepülés aktuális kérdéseiről, többek közt a Mars-utazás szükségességéről faggatta a legendás űrhajóst. Az Apollo-11 küldetés tagjaként Buzz Aldrin volt 1969-ben a második ember, aki a Holdra lépett. Az azóta eltelt években az űrkutatás és a műszaki fejlődés lelkes szószólójává vált, rendszeresen szorgalmazza, hogy az Egyesült Államok ismét hajtson végre jelentős befektetéseket az űrprogramban.Mission to Mars: My Vision for Space Exploration (Küldetés a Marsra: gondolataim az űrkutatás jövőjéről) című könyvében Aldrin részletesen leírja a vörös bolygó meghódításának több lépcsős tervét, amelynek csúcspontja az első állandó, emberi település létrehozása a Földön kívül. Az alábbiakban az eredeti beszélgetés fordítását közöljük. Több mint négy évtized telt már el, mióta a Holdra lépett. Hogyan értékeli az elmúlt évtizedek amerikai űrprogramját? Időnként felbukkantak nagyszabású tervek, de az Egyesült Államok nem finanszírozta ezeket megfelelően. Az Apollo-program holdraszállásai után az érdeklődés csökkent. A vietnámi háború nemcsak az amerikai kormány figyelmét, hanem az anyagi erőforrásait is lekötötte, miközben az amerikaiak általában is közömbösekké váltak az USA vezető szerepét és a műszaki fejlődést illetően. Az Apollo-program idején az oktatásban, a tudományban, a műszaki területeken és a matematikában nemzetközi összehasonlításban erősödtek a pozícióink, később azonban hátrébb csúsztunk. A magam eszközeivel megpróbálok javítani ezen a helyzeten. Az Apollo óta eltelt időszakban az űrrepülőgép volt a legfontosabb csúcstechnológiai vállalkozás. Sikerként értékeli a programot? Két személyzet az életét vesztette, jelentősen túllépték a költségvetést, valójában mégsem érte el a program az eredetileg kitűzött célokat. Természetesen úttörő szerepet játszottunk a nemzetközi együttműködésben, a súlytalansági kísérletekben, és gyarapítottuk orvosi ismereteinket az űrben eltöltött hosszú idő hatásairól. A kísérletek azonban a nemzeti laboratóriumok szintjéhez képest csalódást keltőek voltak. Csak az oroszok segítségével tudtuk megépíteni az űrállomást. Mi több, most az Egyesült Államok finanszírozza az orosz űrprogramot, hogy saját honfitársaink ott lehessenek a 100 milliárd dollár költséggel megépített Nemzetközi Űrállomáson, mert nyugdíjaznunk kellett az űrrepülőgépeinket. A NASA 2011-ben befejezte az űrrepülőgép-programot. Úgy gondolja, idő előtti volt ez a döntés? Nem. A programot törölni kellett, de a NASA-nak és az Egyesült Államoknak 2004 eleje és 2010 vége között hét éve volt arra, hogy pótolja az űrrepülőgépeket. Ezt viszont elmulasztották megtenni. Aggodalmát felezte ki, amiért az Egyesült Államokban visszaesés tapasztalható. Úgy véli, hogy más kormányok és űrügynökségek jobban teljesítenek? Például az oroszok, vagy az Európai Űrügynökség? Ők mindketten alulfinanszírozottak. De azért az oroszok továbbra is képesek személyzetet feljuttatni a 100 milliárd dolláros Nemzetközi Űrállomásra. A kínaiak – orosz segítséggel – sokat fejlődtek, akár le is hagyhatják az Egyesült Államokat. Az Apollo-program idején folyt az úgynevezett űrverseny a Szovjetunióval. Mi a véleménye, az Egyesült Államoknak fontos, hogy vezető szerepet játsszon a világ űrkutatásában, vagy inkább az országok közötti partneri viszonyra lenne szükség? Az Egyesült Államoknak feltétlenül vezető szerepet kell játszania az űrkutatásban, ez túlélésünk kulcsa. Ez ösztönzőleg hat a jövő generációkra. Ön kritikusan viszonyult Bush elnök és a NASA Holdra történő visszatérést célzó terveihez. A Hold azonban szerephez jut az Ön elképzeléseiben is, amikor a Marsra indítandó küldetést tervezi. Miként magyarázza ezt? Ha egyszerűen csak embereket küldenénk a Holdra, az nem jelentene előrelépést. Több mint 50 évvel az első holdraszállás után térhetnénk vissza a Holdra, ahol valószínűleg a kínaiak köszöntenék az űrhajósainkat. Ehelyett inkább űrhajósok nélkül kellene visszatérnünk a Holdra, ahol robotokkal felépítenénk egy nemzetközi holdbázist, így megtanulhatnánk, hogyan lehet majd a Marson is robotokkal felépíteni egy bázist. Milyennek képzeljük el a holdbázist? A bázis a későbbi amerikai bolygóközi űrhajók lakómoduljának egy kezdetleges változata lehetne. Kipróbálhatnánk a hőmérséklet-szabályozást a holdi 14 napos nappalok és 14 napos éjszakák világában, valamint a sugárvédelmet – ami elengedhetetlen, ha a Föld mágneses terén túlra akarunk merészkedni. Miután felépítettük a holdbázist, akkor Ön szerint a tapasztalatokat felhasználva embereket kellene küldenünk a Mars egyik holdjára, a Phobosra, hogy ott építsék fel a marsbázist. Ezt tartom a legjobb elképzelésnek. A Mars felszínén dolgozó Spirit és Opportunity robotjainknak köszönhetően rájöttünk, hogy ezeket nem lehet megfelelően irányítani a Földről. Amit a Marson öt év alatt elértünk, az egy hét alatt is megvalósíthatnánk – ami komoly előrelépés lenne -, ha emberi intelligenciát tudnánk telepíteni a Mars körüli pályára. Sokkal-sokkal könnyebb lenne az embereket fél vagy egy évre odavinni, azután visszahozni őket, még mielőtt úgy küldenénk oda őket, hogy állandóan a Marson maradjanak. Könnyebb lenne visszajönni a Földre, ha a Mars helyett a Phobosról indulnánk, mert a kisebb égitestnek kisebb a gravitációja? Pontosan így van. A Mars körüli pályán maradva kell felépítenünk a Mars felszínén a bázist, még mielőtt embereket küldenénk a bolygó felszínére. Akiket azután odaküldünk, azok állandó telepesek lesznek, mint ahogy a Mayflower telepesei is végleg elhagyták Európát. Úgy gondolja, találunk olyan embereket, akik vállalják, hogy egész hátralévő életüket a Marson élik le? Teljes mértékben. Miként lehetne erre rábeszélni az embereket? Óriási áldozatot kellene kérni tőlük. Hatalmas lépésre kellene rászánniuk magukat. Nem jelentene problémát, hogy önkénteseket találjunk, akik vállalják, hogy életük hátralévő részében ezt a küldetést teljesítik. Hamar rájönnének, hogy tettükkel beírnák magukat a történelemkönyvekbe. A Mayflower telepesei is rászánták magukat erre a lépésre. Kolumbusz is óriási vállalkozásba kezdett. Magellán is. Miért kellene az embereknek gyarmatosítani egy másik bolygót? A Földön járványok törhetnek ki, atomháború robbanhat ki vagy egy nagyobb kisbolygó becsapódása sodorhatja veszélybe a földi élet fennmaradását. Stephen Hawking szerint mintegy 200 évünk van hátra. Erre azt válaszoltam neki, hogy 50 évnél rövidebb idő alatt lakhatóvá tudunk tenni egy másik bolygót. Kennedy elnök híres, 1961-es beszédében azt mondta, hogy az évtized vége előtt embereket küldünk a Holdra. Úgy gondolja, hogy hasonló súlyú kijelentésre lenne szükség a Marshoz indítandó küldetés előkészületeinek megkezdéséhez? Éppen ez a célom. A világnak az a vezetője, aki ilyen kötelezettséget vállal, belekerül a történelembe. Sokkal inkább, mint Nagy Sándor, Izabella királynő vagy bárki más. Az Apollo-11 -17 küldetések 50. évfordulójának 2019 és 2022 közötti ünneplése kiemelkedően fontos időszak lehet, mert a Föld valamelyik országának vezetője ekkor elkötelezheti magát amellett, hogy az ember megjelenjen a Naprendszer valamelyik bolygóján. A Kennedy által a Hold meghódítására adott egy évtizedes határidő helyett azonban ebben az esetben valószínűleg két évtizedre lesz szükség.