A Szaloncukor Története…

Anno régen még általános iskolásként jött a szeretet ünnepe, mint minden évben. Mindenki kihúzott egy nevet a kosárból és őt ajándékozta meg. Verset kellett írni amivel tudomására hozta a kihúzott félnek hogy ő a szerencsés nyertes. „Volt egy fiú, árva fiú nem szerette senki…”

A sok szép szónoklatok között volt egy amire mindenki felkapta a fejét : … barna haj, barna szem, barna szem barna haj na kit húztam ki?…

35-en jártunk egy osztályba körülbelül több mint a fele barna hajú és barna szemű volt, csak néztünk egymásra ki is lehet az.

Eljött a nagy nap az ajándékozás. Mindenki hozta a becsomagolt nagy dobozban az ajándékot. A barna haj barna szem még nem került elő csak a majdnem legutolsóként. Az árva fiú volt.

Egy szaloncukrot kapott zseléset, de már ráültek és egy díszítésről vették le el is volt laposodva.

Könnyes szemmel átvette, megköszönte és nem szólt semmit csak zokogott egész nap halkan a hátsó padban ülve.

Nem kellettek szavak csak egy rezdülés. Mi megajándékoztuk Őt az egész osztály összebeszélés nélkül. Minden ajándékunkat neki adtuk, amit csak kaptunk, hogy tudja mi szeretjük és van értelme élnie léteznie és nem baj ha szegény de olyan érző szív van benne mint ami nem volt ebben a barna haj barna szemben!!!!

Az ajándékozó egy gazdag gyerek volt. Lenézte őt a barna hajjal, barna szemmel. Változott a világ nagyon erősen. A sorsok fordultak nem kis mennyiségben. Most az árva fiú aki fent van és a gazdag gyerek alul. De a mai napig ahol tud segíti mindenben és a szaloncukrot nem ette meg mindig hordja magánál hogy tudja honnan jött és mivé lett!