A társadalom rabjai

A mai világban, talán klisének hangzik, de leginkább fiatalok között igen elterjedt az a mentalitás miszerint <<jó>> dolog, különleges és extrém ha valaki a társadalom perifériáira szorul. De miért is tölti el a fiatal tinédzsereket örömérzet, ha azt vallhatják magukról, hogy ők másak mint a többiek? Lássunk egy konkrét példát.

Karakterzavar: éretlenséggel és felnőtt életvitelre való képtelenséggel jellemzett viselkedészavar. Gyakran szociális problémaként jelentkezik, például alkoholizmus, drogfüggőség, vagy bűnöző viselkedés. Némely pszichológus az antiszociális személyiséget is ebbe a kategóriába sorolja.

Ergo, feltehetjük a kérdést, hogy miért jó az valakinek, ha nincs rendben a lelkiállapota, az élete, a szellemiség jegyében elkövet olyan dolgokat, amiket mások igenis teljes negatívumként élnek meg életükben, valós problémaként. Amíg egy-két bakfis kétségbeesetten írogatja ki közösségi oldalakra és szinte dicsőségként meséli el barátainak, ismerőseinek, hogy ő már pedig nem tartozik az átlag közé, ő őrült, szokatlan dolgokat csinál, vagy épp problémái vannak az alkohollal, droggal, mi-egyébbel, addig azok akiknek valós problémájuk akad ezekkel az addikciót okozó dolgokkal, az érintettek mélyen hallgatnak és akár egész életükben sínylődnek ezek rabságában.

Ki mutatja ezt a példát fiatalok millióinak? Ki az aki felelősségre vonható mindezek miatt? Van-e egyáltalán valós felelős mindezekért?

Mindenesetre szögezzük le, hogy nem elvetendő dolog az, ha valaki mer különb lenni, felvállalni a stílusát, személyiségét, álmait és átlagtól ambiciózusabb tervei vannak az életre nézve. De ha már ennyire hirdetik egymás között a „Be yourself” címkét, akkor miért pont azt bélyegzik meg aki nem az adott, szokásos „különb vagyok” séma szerint éli mindennapjait? Mert emberek, itt igenis ez történik. Ha valaki nem ölti fel magára a megfelelő jellegű álruhát, akár tudattalan is, de bizony pont hogy ő lesz a kirekesztett és a negatív karakter. Ideje lenne valakinek helyes irányt mutatni.

Itt nem a tipikus tökéletes család modellre, és az egész életre szóló munkamorálról van szó. Csupán arról, hogy lányok és fiúk millióinak meg kéne tanulniuk, hogy önmaguknak kell megfelelniük, akármennyire is nehéz és rögös lehet az út, de nem foglalkozni más, jelentéktelen emberekkel a környezetükben akik véleményeikkel vagy akár apró, jelentéktelen tetteikkel is de utalnak arra, hogy az adott személy nem közéjük tartozik. Hallgassanak azokra, akik tényleg fontosak az életükben, és akiket valóban szeretnek. Önmagukért éljenek, találjanak békét, legyenek meghatározó céljaik ebben a hosszú, és kemény életnek nevezett játékban, amik által megnyerhetik a lelki békéjüket.

Szerző: Élodie