„Lássuk csak… Talán amikor az amerikai cserkésztáborban egyszer csak felhúzták a horogkeresztes náci zászlót.”
– mondja Audrey Amidon, amikor arról kérdezik, belebotlott-e valaha bármi igazán érdekesbe az amerikai Mozgókép Archívum (Motion Picture Preservation Lab) munkatársaként.
Persze nem ez az első jel, a másik zászlón is látható, a Hitlerjugendre utaló villámos embléma több ruhán is feltűnik korábban. A tábornak nem titkolt célja volt, hogy a német-amerikai gyerekekbe elvesse a náci Németország iránti szimpátia csíráit.
Rosenfeld és a zsidóbiznisz
A Harmadik Birodalom vezetői által támogatott német–amerikai szövetség (German–American Bund) 1933-ban alakult az Új Németország barátai néven, a táborban 1937-ben készült a felvétel. Maga a Führer helyettese, Rudolf Hess adta ki a parancsot a szövetség megalapítására, melyben a New York-i német konzul is segédkezett.
A szövetség a háború alatt is az amerikai náciszimpatizánsok egyesületeként működött. A mozgalom hetven helyi szervezetet tartott fenn Amerika-szerte, legnagyobb dobásuk az 1939-es nácibarát felvonulásuk volt a Madison Square Gardenben, melyen állítólag 20 ezren vettek részt.
Itt Fritz Julius Kuhn, a szövetség vezetője a beszámolók szerint Rooseveltet Rosenfeld, a New Dealt Jew Deal (nagyjából: zsidó üzlet) néven zsidózta. Kuhnt később sikkasztás miatt letartóztatták, a börtönben állampolgárságát is visszavonták, 1945-ben Németországba deportálták.
Ijesztő visszanézni
A nyári táborokat több film is megörökítette, mondandójukat remekül érzékelteti az egyikből kiragadott közcím:
„Német fiú, te hozzánk is tartozol!
„Ijesztő azt látni, hogy New York városától kevesebb, mint 250 kilométerre amerikai gyerekek náci zászlót húznak fel″ – összegzett Audrey Amidon.
A filmek akkor kerültek az amerikai Mozgókép Archívumba, amikor a hatóságok átkutatták a szervezet központját 1942 elején, mivel Amerika-ellenességgel gyanúsították őket. 1980-ban találta meg a nyomozás anyagai között tárolt tekercseket egy aktivista.
Viszont ezeket az idilli képeket nézve szinte nem is érti az ember, miért kelt ki 1942-ben nyílt levélben 50 nagynevű német származású amerikai (köztük Babe Ruth) a Bund ellen:
forrás: index.hu