Cécile Bourgeon ötéves lánya, Fiona májusban tűnt el. Egész Franciaország támogatását érezhette az anyuka egészen addig, amíg be nem vallotta, ő ölte még és rejtette el gyermeke holttestét. Most mindenki gyűlöli az asszonyt.
A 25 éves Cécile Bourgeon május 12-én jelentette be a rendőrségen, hogy lánya, az ötéves Fiona eltűnt a játszótérről, miközben ő elszundított. Több száz önkéntes és rengeteg rendőr, tűzoltó és katona próbálta megtalálni a gyereket egészen addig, amíg az anya meg nem tört, és múlt hét csütörtökön meglepő vallomást nem tett – írja a The Local.
Mint kiderült, a kislány sosem tűnt el valójában, nem volt azon a játszótéren akkor, amikor anyja azt mondta, és esély sem volt arra, hogy élve megtalálják, ugyanis már a bejelentés napján halott volt, holttestét pedig Cécile Bourgeon és a fiúja rejtette el.
A nő vallása szerint a kislány halálát barátja okozta, aki részegen halálra verte. A nő élettársa szerint azonban ez nem így történt, hanem a gyerek a saját hányásában fulladt meg, amit ők csak reggel észleltek, ezért pánikba estek és elrejtették a testet. Ebben az egy pontban, mindkettőjük vallomása egyezett.
Az anya azt állítja, hogy a gyerek halálát követően napon barátjával és kisebbik lányával kocsiba ültek, Fionát meztelenül egy bőröndbe rakták és elásták az egyik közeli erdőben. Ő, amíg élettársa ásott, kislányával a kocsiban ült. Másnap jelentették a gyerek eltűnését, és azzal indokolták a figyelmetlenséget, hogy a nő elaludt a játszótéren, ugyanis a hatodik hónapban járt éppen a harmadik gyermekével.
A bejelentést követően tűzoltók, katonák, önkéntesek és rendőrök keresték a kislányt, ráadásul hőkamerával felszerelt helikoptert is bevetettek a hatóságok, hátha sikerrel járnak.
Cécile Bourgeon négy nappal a bejelentés után a nyilvánosság elé állt és könnyeivel meggyőzte az egész országot arról, hogy szüksége van mindenki segítségére. Három hónappal később már egyértelmű volt, hogy a kislány nem magától ment el, és ekkor az anyja arra panaszkodott, hogy még mindig nincsen értékelhető nyom, amin el tudnának indulni a rendőrök, ezért segítsenek rajta az emberek.
Az egyik újság hasábjain ismét el kezdett könyörögni azért, hogy mindenképpen jelentkezzen az, aki bármi szokatlant tapasztalt lánya eltűnésének napján. Még Facebook csoport is alakult, hogy segítse az anyát lelkileg, de mint kiderült, teljesen felesleges volt minden.
Az asszonyt most Franciaország legelvetemültebb anyjának tartják, aki nem csak egy egész nemzet jóindulatával és segítőkészségével élt vissza. A legtöbb francia szerint egy érzéketlen és az emberi nemhez nem tartozó lényt voltak kénytelenek megismerni Cécile Bourgeon személyében. A rendőrség még nem nyilatkozott arról, hogy a férfi vagy az anya állítása az igaz, így nem derült még ki, természetes halált halt a kislány, vagy brutális erőszak áldozata lett. Fiona teste pedig még nem került elő.
forrás: borsonline.hu