Rejtélyes orvosi esetek

A Colloredo-ikrek

Az „eredeti” sziámi ikrek, Eng és Csang Bunker – akiknek születési helyéről nevezték el a születési torzulást – 1811-ben látták meg a napvilágot Thaiföldön, a hajdani Sziámon. Az ikreket a mellkasuknál lévő porcszalag kötötte össze. A helyi király a gonosz küldötteinek tekintette az ikerpárt, s el akarta pusztítani őket, ám egy brit kereskedő megmentette életüket. 17 éves koruktól európai és amerikai cirkuszokban léptek fel, majd Észak-Karolinában telepedtek le. Előttük azonban több híres ikerpár is született, akik fényes karriert futottak be. Az egyik legmeghökkentőbb eset a Colloredo-ikreké volt

Lazarus Colloredo és Joannes Baptista Colloredo Genovában születtek 1617-ben. A testvérpár igen furcsa módon volt összenőve: Lazarus egy életerős, jóképűnek leírt előadóművész volt, ezzel szemben ikertestvére, Joannes (ő Keresztelő Szent János után kapta a nevét) szinte életképtelen volt, bal lába „kilógott” bátyja hasából. (Valószínűleg a mellkasuknál és a gyomruknál lehettek összenőve.)  Nem szólt soha semmit, szemét csukva, száját szinte kivétel nélkül nyitva tartotta. Az ikerpárt megvizsgáló koppenhágai anatómus, Thomas Bartholinus szerint, ha valaki megérintette Joannes mellét, megmozdította kezét, ajkait, sőt a fülét is.

Lazarus, hogy megéljenek, testvérét cipelve Európát járta: volt Baselben, Koppenhágában, majd 1642-ben érkezett meg Skóciába, később pedig I. Károly angol királyt is felkereste. Ezt követően keletre ment, német városokban, majd Itáliában és az oszmán törököknél is fellépett.

A kortárs beszámolók Lazarust igen jóképűnek és udvariasnak írták le, azonban kiállásában komoly csorbát ejtett, hogy testéből „kilógott” az öccse. Amikor éppen nem mutogatták magukat, Lazarus betakarta Joannest köpönyegével, hogy feleslegesen ne bámulják meg. Későbbi beszámolók szerint az idősebb testvér megnősült, s egészséges gyermekei születtek. Haláluk pontos ideje nem ismert, ez valószínűleg 1646 után következhetett be.

 A kéz és lábnélküli nőcsábász

Matthias Buchinger 1674-ben a Nürnberghez közeli Ansbach városában született egy, a korban igencsak ritkán látott testi rendellenességben: nem voltak karjai, s az alsó lábszárai sem fejlődtek ki. Azonban hiányából előnyt faragott, s előadóművésszé vált. „A kisember Nürnbergből” – így hívták. A kisember bejárta Angliát, s miután I. György király udvarába nem tudott betérni, átkelt Írországba, Dublinban és Belfastban is szerencsét próbált.

Buchinger igazi nőcsábász volt: a fáma szerint négyszer házasodott meg, s nyolc nőtől legalább 14 gyermeke született, ám a pletykák szerint még legalább hetven szeretője volt a Brit-szigeteken és a kontinensen. A híre igen elterjedt a nők körében, hiszen ahogyan a korabeli szóbeszéd mondta: egyetlen „végtagja” a pénisze volt, ami felkeltette a szebbik nem képviselőinek kíváncsiságát.

Előadóművészi karrierje mellett rézmetszéssel is foglalkozott, munkái hihetetlenül részletesek voltak. Az ábrán látható önarcképet is ő alkotta, haja göndörségét miniatűr betűkkel készítette, amelyek összeolvasva bibliai szövegeket és zsoltárokat adnak ki. Testi fogyatékossága abban sem akadályozta meg, hogy messze földön híres mágus lehessen. A feljegyzések szerint a kártyában verhetetlen volt, s zenei tehetséggel is meg volt áldva.

 A méretes fenekű Sarah Baartman

Sarah a brit uralom alatt lévő kelet-fokföldi régióban látta meg a napvilágot 1790 előtt, születési nevét nem ismerjük. Miután szüleit elvesztette, a Saartjie nevet kapta, amelynek jelentése: ismerős, gyengéd. A hatalmas fenekű hölgy egy holland földműves, Peter Cezar szolgája volt, akinek egy sebész, bizonyos Alexander Dunlop azt tanácsolta, engedje el a hölgyet Európába, hogy közszemlére tehessék. A földműves belement az ajánlatba, Sarah pedig 1810-ben Londonba utazott.

Baartmannak méretes hátsója volt (a steatopygia/zsírfarúság nevű betegségben szenvedett), továbbá a koiszan nőkre jellemező hosszúkás szeméremajka – egyes leírások szerint – a szeméremtest alatt 7-9 centiméterrel lógott lejjebb. Mivel „kiállítása” a rabszolgaellenes törvény után három évvel történt, nagy botrányt kavart, ami után bírósági tárgyalások sora következett. A nyilvánosság jót tett a leány népszerűségének, a Brit-szigetek után Franciaországba ment, miután eladták egy francia állatidomárnak. S. Réaux 15 hónapon keresztül mutogatta, több természettudós is felkereste, s számos ábrázolás készült a nem mindennapi idomokkal rendelkező hölgyről.

A feljegyzések szerint többször is igyekeztek lefesteni meztelenül, azonban mindig maga elé tartott egy kis ruhadarabot, s még akkor sem volt hajlandó elvenni azt onnan, amikor pénzt kínáltak neki. 1815 decemberében valószínűleg himlőben vesztette életét, halála után fölboncolták a leírások szerint kitűnő arcmemóriával rendelkező, anyanyelvén kívül hollandul, angolul folyékonyan, franciául felületesen beszélő leányt. Csontváza és nemi szervei ma egy párizsi múzeumban vannak kiállítva.

 A farkasasszony

Az 1834-ben született Julia Pasrana egy hypertrichosis nevű betegségben szenvedett, testét – beleértve az arcát is – sűrű, fekete, egyenes szálú szőr borította. Fülei és orra szokatlanul nagyok voltak, fogai pedig igencsak kuszán álltak. Ez utóbbi állapot egyébként nem a hypertrichosisnak volt köszönhető, hanem egy másik ritka, a Gingival hyperplasia nevű kórnak, ami az ajkainak és az ínyének a megvastagodásáért is felelős. Még maga Charles Darwin is írt róla egyik tanulmányában, megemlítve, hogy egy kitűnő spanyol vérű táncos volt, aki vastag, férfias szakállal rendelkezett, arca pedig egy gorillára emlékeztette a természettudóst.

Pastrana egyébként mexikói születésű volt, s ősei sem európaiak, hanem amerikai őslakosok voltak. A farkasasszonyt, akit egyébként néhol majomembernek vagy női medvének is hívtak, több tudós is megvizsgálta. Néhányuk szerint erőteljesen domináns afrikai származással rendelkezett, mások szerint egy ember és egy orángután leánya volt, néhány anatómus szerint egy új fajt fedeztek fel, a Bostoni Természettudományi Társaság pedig úgy vélte, hogy fehér ember és indiai felmenői lehettek.

Juliát egy Theodore Lent nevű üzletember fedezte fel, s vásárolta meg valószínűleg a leány édesanyjától. Megtanította táncolni, írni, s világkörüli útra vitte, később elvette feleségül, s gyermekük is lett, aki Moszkvában született meg. Az újszülött örökölte anyja ritka betegségét, Pastrana pedig életét vesztette a szülés utáni ötödik napon.

 Az elefántember

Az 1862-ben Leicesterben született Joseph Carey Merrickről már életének első néhány évében kiderült: nem lesz átlagos gyermek. Születése után öt évvel ugyanis bőre megvastagodott, göröngyössé vált, ajkai hatalmasra duzzadtak, s csontos dudor nőtt a homlokán. A jobb karja, illetve mindkét lába hatalmasra nőtt, groteszkségéhez továbbá hozzájárult, hogy gyermekkorában egyik alkalommal olyan szerencsétlenül esett el, hogy ezt követően egész életében sántított.

11 éves korában meghalt édesanyja, apja újranősült, azonban a mostoha kiutálta otthonról Josephet, aki 13 évesen elment otthonról. Dologházakban fordult meg, majd egy cirkuszi társulat mutogatta a nagyérdeműnek. Frederick Treves, a londoni kórház orvosa azonban 1886-ban a gondjaiba vette a sokat szenvedett férfit, aki végül 27 éves korában hunyt el. A rendkívül jólelkű embernek leírt „szörnyet” a kórházban Alexandra walesi hercegnő is meglátogatta.

Halálát hivatalosan fulladás okozta. Fejének mérete (90 centiméter kerületű, egy átlagos ember feje 60 centiméter) és súlya miatt nem tudott úgy aludni, mint egy átlagos ember, fekvés helyette ülve pihent; egyik alkalommal álmában feje lehanyatlott, s önsúlya miatt kificamodhatott a nyaka, ami fulladáshoz vezethetett.

A szakértők szerint az elefántember egyszerre szenvedett neurofibromatózisban (egy genetikai betegség, ami a bőrön többszörös csomók megjelenésével, egyéb bőrpanaszokkal és tumorok kialakulásával jár) és Proteusz-szindrómában (a csont- és kötőszöveteken rendellenes kinövések észlelhetők). Néhány éve a hajából és csontjaiból vett mintát DNS-vizsgálatnak vetették alá. Az eredmény nem zárta ki a neurofibromatózist, viszont megerősítette azt az elméletet, hogy Merrick Proteusz-szindrómában szenvedett.

forrás: mult-kor.hu