Kezdőoldal / Egyéb / BÁRMIKOR MEGHALHAT A 10 ÉVES, EGY HÜLYE TÖRVÉNY MIATT
BÁRMIKOR MEGHALHAT A 10 ÉVES, EGY HÜLYE TÖRVÉNY MIATT

BÁRMIKOR MEGHALHAT A 10 ÉVES, EGY HÜLYE TÖRVÉNY MIATT

lung-transplant-girlTüdőtranszplantációra van szüksége annak a kislánynak, aki cisztás fibrózisban szenved. A várólista elején van, de semmi esélye arra, hogy időben egy másik kisgyereket tüdejét megkapja. Egy törvény értelmében pedig felnőttét nem kaphatja meg.

Egy tízéves pennsylvániai kislány cisztás fibrózistól szenved és már abban a stádiumban van, hogy csak a tüdőtranszplantáció segíthet rajta. A gyermek minden lista elejére került, de 18 hónapja hiába vár a tüdőre, korának megfelelő szerv nem került a rendszerbe – írja a KTLA.

Sarah-nak az orvosai szerint nem kellene meghalnia, hiszen egy módosított felnőtt tüdővel meg tudnák menteni az életét. Ráadásul, jóval nagyobb esélye lenne arra, hogy egy megfelelő felnőtt donorszervet időben megkapjon, mintha arra, hogy egy kisgyerek tüdeje pont jó legyen neki.

Az egyik amerikai törvény azonban megtiltja, hogy 12 év alatti gyermek felnőtt donortól kapjon szervet. Sarah esete annyira felháborította a helyieket, hogy már több tízezren aláírták azt a petíciót, amelyben arra kérik az elnököt, hogy tárgyalja újra a kongresszus ezt a kitételt.

A cistás fibrózis a külső elválasztású mirigyek kóros váladéktermeléssel járó örökletes beteség – írja a házipatika.hu. A betegség súlyos légúti szövődményeket okozhat, kezelés nincs rá. Ebben a kórban szenvedő gyerekek harmada éli csak meg a 18 éves kort, Európában a fehérek közt szedi legtöbb áldozatát.

A beteg életminőségét ugyan lehet javítani, de ez nagy önfegyelmet igényel. A páciensnek naponta speciális gyógytornát kell végeznie, melynek célja hogy megfelelő légző- és légzésstimuláló gyakorlatokkal a tüdőkapacitást karban tartsa és elősegítse a hörgők öntisztulását, továbbá biztosítsa a beteg megfelelő fizikális aktivitást, mozgékonyságát.

forás: borsonline.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

A felhasználók hozzászólásáért az oldalunk nem vállal felelőséget!

live webcam girls
Scroll To Top