Kezdőoldal / Egyéb / Róka harapta le az idős nő eltűnt karját?
Róka harapta le az idős nő eltűnt karját?

Róka harapta le az idős nő eltűnt karját?

Az egyik karja nélkül szállítottak kórházba egy idős asszonyt Győrben. A hiányzó végtagot még nem találták meg, és egyelőre senki nem tudja, mi történhetett Magdus nénivel, akire a tyúkól mellett a földön talált rá a szomszéd. A helyiek arra gyanakszanak, egy róka lehetett a támadó.

36602

– Súlyos, életveszélyes állapotban szállítottak be hozzánk egy 86 éves nénit, akinek az egyik karja hiányzott. Ilyen esettel nem nagyon találkoztunk még mi sem, ugyanis a végtagot nem találták meg a helyszínen.

A beteg állapota kritikus, délután tudtuk csak megoperálni – mondta Oláh Attila, a Petz-kórház orvos igazgatója. Magdus nénit egyik szomszédja, József találta meg. Az idős asszony a tyúkól közelében feküdt, kihűlt, és félig eszméletlen volt, de utolsó erejével még jelezte, hogy valami történt a karjával.


Arról, hogy mi történhetett Magdus nénivel, egyelőre csak találgatások vannak. A helyi háziorvos, Szűcs-Farkas Attila szerint a néni rosszul lehetett, amikor este kiment bezárni a tyúkokat, ezért elesett, a fejét beverte egy kőkockába, és elvesztette az eszméletét.

– Valószínűleg olyan szerencsétlenül esett – s ebben a korban ez sajnos könnyen előfordulhat –, hogy a karja eltörött. Ha egy róka támadt rá, akkor az a törött kart le tudta szakítani a magatehetetlen emberről. Ez egyben válasz is arra, miért nem vérzett el az idős néni. Szakításnál ugyanis a test így tud védekezni – fejtette ki a háziorvos.

Az első orvosi vizsgálatok azonban nem erősítik meg feltétlenül a rókatámadás-hipotézist. Az orvosok inkább vágott sérüléseket láttak, nem pedig marcangolást, és az is különös, hogy máshol nem találtak harapásnyomokat a nénin. A kórház ezért a rendőrséget is értesítette.

forrás: http://www.infoveszprem.hu


Ez is érdekelhet még:

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

A felhasználók hozzászólásáért az oldalunk nem vállal felelőséget!

live webcam girls
Scroll To Top