Hiába vitték a partra, az orvosok már nem tudták megmenteni annak a fiatalnak az életét, akit egy brazíliai strandon cápák vettek körül. VIGYÁZAT: különösen felkavaró látvány a videóban!
Egy nyilvános brazil strandon úszkált a 18 éves Bruna Gobbi, amikor váratlanul fuldokolni kezdett, és saját erőből nem tudott volna a partra evickélni, ezért a vízimentők indultak a segítségére. A Sao Paolo-i fiatalembert azonban nem sikerült megmenteniük, annak ellenére, hogy a jetskivel rövid időn belül odaértek hozzá és a partra juttatták, halálát ráadásul nem a fulladás okozta.

A videófelvételen, amelyet egy strandoló készített, jól látható, hogy a fiú közelében csak úgy hemzsegnek a cápák, és másodpercekkel azelőtt, hogy a fiú mellett megálltak a vízimentők, hirtelen vörössé válik a tengervíz. Ahogy a nagy hullámzásban megpróbáltak Brunához közel kerülni a mentők, a cápa újra támadott, a fiatalembernek szinte teljesen leszakította a bal lábszárát, csak egy vékony izomköteg tartotta a helyén a kettéharapott csontot.
A sérülések és a vérveszteség olyan súlyos volt, hogy Bruna Gobbi életét már nem lehetett megmenteni. A férfi unokahúga, Daniele – aki szintén a közelben volt a tragédia alatt – elmondta, hogy tudták, a közelben sok van a tengeri ragadozóból, de nem gondolták, hogy a parthoz ennyire közel merészkednek és támadnak. A helyi hatóságok többször kérték a kormánytól, hogy a cápák által ellepett partszakaszokon tiltsák be a fürdőzést, ezidáig azonban ez nem történt meg.
Az elmúlt húsz évben 57 cápatámadás történt az országban, közülük csaknem minden második a mostani tragédia színhelyén, a Boa Viagem strandon.
forrás: ma.hu
Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, hihetetlen hírek, magazin Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, magazin, hihetetlen, hihetetlen hírek