Ilyen lesz a Föld 2099-ben? [VIDEÓVAL]

A 21. század hátralevő részére várható klímaváltozásról adott ki a NASA egy videót a hétvégén, amin egészen 2099-ig mutatja be egy forgó földgolyó, hogy milyen változás várható az átlaghőmérsékletben és a csapadékban. Az animáció az első felében a felmelegedést modellezi, érdekes megfigyelni, hogy az nem egyenletesen, hanem hullámokban, olykor évtizedeket átölelő pulzálással jön majd, és a sarkvidékeket érinti a legerősebben, ahol a piros szín felvillanása az évszázad végére 20 fokos felmelegedést jelez előre. Mivel amerikai a videó, ez Fahrenheitben érthető, Celsiusban ennek nagyjából a felével lehet számolni. A csapadék várható változása még érdekesebb képet fest, lesznek területek, ahol akár a duplájára emelkedhet az egy évben leesett eső mennyisége, például az Egyenlítő környékén a Csendes-óceánon, a Szaharában vagy Észak-Európában, míg más helyeken, így Európa mediterrán vidékén vagy a Csendes-óceán déli részén akár a felére is csökkenhet. Akadnak olyan helyek is, például a Közel-Keleten vagy az amerikai nyugati partvidéken, ahol az évszázad drasztikus csökkenést és növekedést egyaránt fog hozni a jóslat szerint. forrás: index.hu

ÉRDEKES: Különös épület a holdon?

Már a történelem kezdetén is sok misztikum övezte Földünk kísérőjét a Holdat. Számtalan mítosz keletkezett róla, és megannyi találgatás arról, hogy vajon létezik e rajta valamiféle élet. Vannak egyes teóriák, amelyek arról szólnak hogy a NASA, illetve egyéb űrhivatal, csak azért készítenek folyton fekete-fehér fotókat a Holdról, hogy ne derüljön ki; valójában hasonló légkörrel rendelkezik mint a Föld. Olykor-olykor felbukkannak érdekes fotók kőzetekről, formákról, megmagyarázhatatlan struktúrákról is – amelyek arról árulkodnak, hogy valójában több rejtőzik eme rejtélyes bolygón, mint amit a különböző médiák sugároznak. Különös „véletlen”, hogy a téma egyik jeles képviselője a Holdat megjárt egyik amerikai űrhajós is – Buzz Aldrin. Ha valaki, akkor ő egész biztosan első kézből tud beszámolót adni, hogy vajon mi is lehet a Holdon. (A képen Buzz Aldrint láthatjuk Hold-séta közben) A technika, és az internet segítségével – ma már mindenki kutathatja valamilyen szinten a Holdat a Google Moon szolgáltatással. Így került elő az alábbi kép is, amely valamiféle épületegyüttes ábrázolhat – de semmiképpen sem természetes képződményt. Érdekes azonban, hogy újboli rákereséssel – 1 hét után már nem találni meg a titokzatos épületet, hanem csak a kiretusált holdfelületet: A 26°50’01.72″É 25°38’55” Ny koordinátákon egyébként utána nézhet bárki, sajnos már nem lehet látni az épületet. Felmerül azonban pár kérdés… Vajon miért nincs már ott? Vajon kik tüntették el a képről, és miért? Remélhetőleg egyszer ezekre a kérdésekre még választ kapunk.

Antianyaggal el tudjuk hagyni a galaxisunkat!

A Tejút elhagyására készülő jövőbeni kalandoroknak antianyag-hajtóművel kellene felgyorsítaniuk az űrhajójukat. Tilmann Piffl és munkatársai a potsdami Leibniz Asztrofizikai Intézetnél galaxisunk gyorsan mozgó csillagjainak vizsgálatával jutottak e következtetésre. Tanulmányuk a Radial Velocity Experiment (RAVE) nevű tudományos projektre épül, amelyben az Anglo-Ausztrál Obszervatórium 1,2 méteres Schmidt távcsövével gyűjtöttek adatokat. A távcső segítéségével a csillagok távolságát, illetve azok sebességét mérték meg, más egyéb tulajdonságaik mellett. Összesen 420 ezer csillagról gyűjtöttek be információkat. Ebből az adathalmazból és korábban publikált csillagkatalógusokból kilencven gyorsan mozgó csillagot választottak ki, és kizárólag olyanokat, amelyeknek nagyon pontosan meghatározták a pozícióját és a sebességét. Némelyik másodpercenként 300 kilométert tesz meg, ami a fénysebesség egy ezred része. A csoport ezután kiválasztott olyan galaxismodelleket, amelyek akkorák, mint a Tejút, és jól passzolnak a megfigyelt csillagokhoz. A galaxis tömegét ismerve kiszámolták a naprendszerünk közelében lévő objektumok szökési sebességét, és az jött ki, hogy a galaxis elhagyásához egy űrhajónak legalább 537 kilométer per másodpercre kellene felgyorsulnia. Hogy jobban lássuk, mekkora sebességről van szó: a földi gravitációval szemben elég 11,2 kilométer per másodperces sebességre gyorsítani a rakétákat. Hagyományos rakétákkal képtelenség lenne ekkora sebességre gyorsulni, mert túl sok üzemanyagot kellene magukkal vinniük erre a hosszú útra; legnagyobb sebességük körülbelül 15 kilométer per másodperc lehet. Joss Bland-Hawthorn, a Sydney-i Egyetem csillagász munkatársa, a tanulmány egyik szerzője úgy véli, anyag és antianyag kombinációjával megoldható lenne az űrhajó felgyorsítása. forrás: index.hu

Háromhavi semmittevésért fizet a NASA!

Havi ötezer dollárt, vagyis körülbelül 1,1 millió forintot fizet a NASA az ágyban heverészésért. A szervezet kutatói arra kíváncsiak, milyen hatást gyakorol az emberi szervezetre a súlytalanság, ami nagyon megviseli az emberi testet: a kutatókat leginkább a csontritkulás aggasztja, ami egy űrút hosszával egyenes arányban fokozódik. A munka látszólag lustálkodásnak tűnik, mégis kemény feladat. A jelentkezőknek hetven napon át kell egyhuzamban feküdniük a hátukon, és eközben a lábaknak magasabban kell lenniük a fej szintjénél. A kutatók szerint e a testhelyzet hasonlít a legjobban a súlytalansághoz. A megbízatás több mint három hónapra szól. Az alanyoknak a houstoni Johnson Űrközpontban az első két héten át mindennapi életvitelt kell élniük, hogy a kutatók normál körülmények között is vizsgálhassák a testi reakcióikat. A hetvennapos heverészés csak ezután kezdődik, utána pedig kéthetes rehabilitáció vár az önkéntesekre. Az alanyok a fekvős időszakban napi 16 órán át lesznek fényben, és 8 órát teljes sötétségben. A jelentkezők fekvés közben tévézhetnek, számítógépezhetnek és olvashatnak, sőt, látogatót is fogadhatnak. Enni is kapnak, de csak annyit, hogy ne változzon a testtömegük. Némi nehezítést jelent, hogy az alanyoknak tisztálkodás közben is feküdniük kell; a zuhanyozást az ágyukba kérhetik. Mozogniuk csak akkor és annyit szabad, amennyi a testük tudományos vizsgálatához szükséges. A kutatók többek közt a csontritkulást, az izomtömeg csökkenését, a vér és a nyirokrendszer keringését, illetve az immunrendszer változásait tesztelik. MTI

A Föld napjai meg vannak számlálva!

A Föld 1,75 milliárd év múlva elhagyja a Nap lakhatósági zónáját, ez azt jelenti, hogy nagyjából ennyi ideig tud otthont adni az életnek. Az Astrobiology szaklapban megjelent számítások azt is megmutatják, hogy a Naprendszeren belül mely bolygók lesznek lakhatóak, vagyis hova vándorol a lakhatósági zóna. Egy csillag körüli lakhatósági zóna az a távolság, ahol a hőmérséklet alapján a bolygók felszínén előfordulhat folyékony halmazállapotú víz. Ez azért fontos, mert a víz elengedhetetlen feltétele az általunk ismert élet kialakulásának. A közelebbi bolygókon a víz elpárolog, a távolabbi égitesteken pedig jéggé fagy, így ott nem alakulhatott ki élet. A Naprendszerben például a lakhatósági zóna 0,95-1,37 csillagászati egység tartomány közé esik. A lakhatósági zóna helye nem állandó. A csillagok összetétele és kémiai reakciói változnak az idő folyamán, ez befolyásolja fényességét is. Ez a folyamat kitolja a lakhatósági zónát néhány milliárd év alatt.   Idén márciusban újradefiniálták a lakhatósági zónát, mert azt feltételezik, hogy a csillagokban lévő elemek állandó változása befolyásolja a zónák helyét. Kiderült, hogy a Föld a lakhatósági zóna belső szélén van, mert az eddigi zóna kitolódott, 0,99-1,7 csillagászati egység közé teszik most. A most közzétett számítások szerint a lakhatósági zóna belső széle évente egy méterrel tolódik ki. Ez azt jelenti, hogy a Földnek összesen 6,3-7,8 milliárd éve van összesen a lakhatósági zónában, és ennek a 70 százalékán már túl van. A zóna kijjebb tolódásával azonban a Mars bekerülhet a zónába, így ha évmilliárdok után még létezik az emberiség, valószínűleg a szomszéd bolygóra kell költözzön. index.hu

Hóolvadás formált völgyeket a Marson

[dropcap]A Mars felszínén szerteágazó völgyhálózatok figyelhetők meg, amelyek minden kétséget kizáróan arra utalnak, hogy egykor vízfolyások voltak a vörös bolygón.[/dropcap] Hogy ez a víz a talaj mélyebb rétegeiből bugyogott fel, vagy csapadék (eső, hó) formájában hullott a felszínre, egyelőre eldöntetlen kérdés. Egy nemrég közölt tanulmány szerzői földi és marsi helyszínek összehasonlítása alapján az utóbbi folyamatra utaló jeleket találtak. A Brown University (Providence, USA) geológusokból álló kutatócsoportja analógiaként Hawaii időjárási jelenségeit vette alapul. A keleti irányból érkező, nedves légáramlatok jellemzően túl kicsi mozgási energiával rendelkeznek ahhoz, hogy átjussanak a fősziget magas hegycsúcsain. Ezért, míg a csapadékkal bőven áztatott keleti hegyoldalakon trópusi esőerdők alakultak ki, addig a szélárnyékos nyugati-déli hegyoldalakra jóval szárazabb éghajlat és szavannás környezet jellemző. Az amerikai kutatók vizsgálatai szerint a vörös bolygón némiképp hasonló időjárási jelenségek játszódhattak le a múltban, és ezen hatás jelenlétének egyfajta nyomai a jelenleg is látható völgyhálózatok. A felfedezés egészen új megvilágításba helyezheti a planéta ősi éghajlatáról és légköri folyamatairól alkotott elképzeléseket. Víz vájta völgyek a vörös bolygón a Mars Odyssey űrszonda felvételén. A völgyrendszerek kialakulását az egykori csapadékos időjárás, illetve a hegyek oldalán lefolyó, olvadó hó okozhatta (forrás: NASA). A geológusok négy olyan területet azonosítottak be a Marson, ahol a magas hegygerincek vagy kráterperemek mentén – feltételezhetően víz által vájt – völgyhálózatok helyezkednek el. A területeken uralkodó széljárások irányának meghatározására egy újonnan kifejlesztett klímamodellt alkalmaztak. Ebben egyrészt figyelembe vették, hogy a jelenlegi ismereteink szerint milyen összetételű lehetett az ősi Mars légköre, másrészt a földi meteorológiai modellek alapján a magashegységekbe ütköző légáramlatok hatását is vizsgálni tudták. Az eredmények alapján a legtöbb csapadék a völgyhálózatok legsűrűbb részeinél lévő hegyoldalakon eshetett. Mivel a modellezések szerint a klíma hideg volt, így a csapadék nagy valószínűséggel hó formájában érte el a felszínt. Az időszakos felmelegedések során azonban a hó elolvadhatott, és a hegyekről lezúduló víztömeg alakíthatta ki a völgyrendszereket; emellett a melegebb időszakokban akár eső is eshetett. Annak kiderítésére, hogy milyen időskálán zajlott a hó olvadása, illetve hogy önmagában ez elég volt-e völgyek létrejöttéhez, vagy az esőnek is szerepe volt-e benne, további modellezésekre van szükség. Ezen kutatások során amellett, hogy a völgyrendszerek kialakulása és a csapadékhullás közötti összefüggéseket keresik, a kutatók a Mars évmilliárdokkal ezelőtti, globális éghajlati viszonyaiba is mélyebb betekintést nyerhetnek. forrás: index.hu

Felrobbant egy UFO az USA felett? – VIDEÓ

Különös jelenséget örökített meg egy sacramentói férfi az Egyesült Államokban. Egyes feltételezések szerint egy UFO robbant fel a levegőben; a hatóságok még nem adtak magyarázatot a történtekre. Elijah Prychodzko egyik nap késő délután épp az eget kémlelte távcsövével, amikor egyszercsak egy vakító villanásra lett figyelmes. Gyorsan a teleszkóp keresőjéhez tette a telefonját, és videóra vette a nem mindennapi jelenséget. „Olyasmit láttam, amit azelőtt még soha. Egy UFO-nak látszó objektum egyszerűen felrobbant a levegőben, mígy egy másik idegen objektum keringett felette” – mondta a férfi. Az amatőr csillagász felvételén hallani is, amint azt mondja: „…te jó Isten, ez a valami felrobbant.” Prychodzko felkereste a helyi tévétársaságot, és átadta nekik a felvételt. A CBS 13-as csatornájának munkatársai kinagyították és lelassították a képsorokat. „Megvizsgáltuk a felvételt, és nagy valószínűséggel tényleg egy robbanás látszik rajta” – mondta a tévétársaság egyik ismert munkatársa. Cody Stark ezután elküldte a videót egy profi csillagásznak, az „Astronomy for Dummies” híres szerzőjének. Stephen P. Maran az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA számos projektjében részt vett, és egyben az Amerikai Csillagászati Társaság sajtótitkára. Azt nyilatkozta a CBS 13-nak, hogy véleménye szerint nem csillagászati jelenségről van szó, hanem valami más állhat a háttérben. A hivatalos szervek közül még senki nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben – írja a Huffington Post internetes magazin. forrás: blikk.hu

Felrobbant egy UFO az USA felett? – VIDEÓ

  Különös jelenséget örökített meg egy sacramentói férfi az Egyesült Államokban. Egyes feltételezések szerint egy UFO robbant fel a levegőben; a hatóságok még nem adtak magyarázatot a történtekre. Elijah Prychodzko egyik nap késő délután épp az eget kémlelte távcsövével, amikor egyszercsak egy vakító villanásra lett figyelmes. Gyorsan a teleszkóp keresőjéhez tette a telefonját, és videóra vette a nem mindennapi jelenséget. „Olyasmit láttam, amit azelőtt még soha. Egy UFO-nak látszó objektum egyszerűen felrobbant a levegőben, mígy egy másik idegen objektum keringett felette” – mondta a férfi. Az amatőr csillagász felvételén hallani is, amint azt mondja: „…te jó Isten, ez a valami felrobbant.” Prychodzko felkereste a helyi tévétársaságot, és átadta nekik a felvételt. A CBS 13-as csatornájának munkatársai kinagyították és lelassították a képsorokat. „Megvizsgáltuk a felvételt, és nagy valószínűséggel tényleg egy robbanás látszik rajta” – mondta a tévétársaság egyik ismert munkatársa. Cody Stark ezután elküldte a videót egy profi csillagásznak, az „Astronomy for Dummies” híres szerzőjének. Stephen P. Maran az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA számos projektjében részt vett, és egyben az Amerikai Csillagászati Társaság sajtótitkára. Azt nyilatkozta a CBS 13-nak, hogy véleménye szerint nem csillagászati jelenségről van szó, hanem valami más állhat a háttérben. A hivatalos szervek közül még senki nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben – írja a Huffington Post internetes magazin forrás: www.blikk.hu

Földönkívüliek a Bibliában? Ezékiel látomása és az ősi idegenek elmélete

Földönkívüliek a Bibliában? Ezékiel látomása és az ősi idegenek elmélete A földönkívüliek a Bibliában témája évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat és az összeesküvés-elméletek híveit. Egyes értelmezések szerint az Ószövetség több olyan leírást is tartalmaz, amely modern szemmel nézve akár földönkívüli találkozásokra vagy fejlett technológiára utalhat. Az egyik legismertebb példa Ezékiel próféta látomása, amelyet sokan az ősi idegenek elméletének egyik legfontosabb bizonyítékaként emlegetnek.   Vajon előfordulhat olyan tényállás, hogy a jelenleg is közforgalomban lévő Ótestamentumban űrutazásról találunk részletes leírást és beszámolót? Nos, nagyon úgy fest, hogy i.e. 573-ban egy Ezékiel nevű prófétát űrutazásra vittek az idegenek és olyan tudást osztottak meg vele, amely több 20. századi tudóst – köztük egy NASA-mérnököt – is arra sarkallt, hogy a végére járjon a dolognak. A történet ott kezdődik, hogy az izraeliták egy részét a babiloniak fogságba hurcolják. Ez az úgynevezett babiloni fogság kezdete (i.e. 597). Akkoriban egy Bussi pap Ezékiel nevű fia furcsa „találkozásokat” él át, amelyeket ő az Istennel való találkozásokként aposztrofál. Gyakorlatilag egy ismeretlen eredetű lénycsoport több alkalommal is elviszi Ezékielt egy épületkomplexumhoz – talán egy templomhoz –, amelyet pontosan felmérnek és alaposan megismertetnek vele. Ezekről a kiruccanásokról Ezékiel hűen be is számol. Végül, i.e. 560 környékén meghal. Ezékiel próféta írásai megmaradnak az utókor számára, amelyet továbbörökítenek. A Tóra összeállítói azon vitatkoznak, hogy megfelelnek-e a sajátos kívánalmaiknak Ezékiel idézetei, illetve méltók-e a Tórába való bekerülésre vagy sem. Az egyik rabbi (Chananiah) közbenjárására végül bekerül Ezékiel története, majd a Vulgataba (latin nyelvű Bibliába) is beiktatják. Később több fordító megküzd a próféta szövegével, de nem mindig tudják pontosan értelmezni és szabatosan fordítani. A svájci Erich von Däniken felállít egy olyan hipotézist, mely szerint egykoron idegen látogatók érkeztek a világűrből és tanításokat osztottak meg többek között Ezékiellel is. Lássunk erre néhány elgondolkodtató idézetet a mai Bibliából. Az idézetek Ezékiel próféta könyvéből valók: „1.És lőn a harminczadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni látásokat.” „13.És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszög, a mely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége vala, és a tűzből villámlás jöve ki. 14. És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás czikázása. 15. És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orczájok felől. 16. A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna; 17. Jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban; 18. És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva valának szemekkel köröskörül mind a négynél. 19. És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is. 20. A hová a lélek vala menendő, mennek vala, a hová tudniillik a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.” (Ezékiel könyve 1. rész) „2. És ímé, Izráel Istenének dicsősége jő vala napkelet felől, és zúgása, mint nagy víz zúgása, és a föld világos vala az ő dicsőségétől.” (Ezékiel könyve 43. rész) A leggyakrabban megfogalmazott és valljuk be, nem alaptalan felvetés az szokott lenni, hogy ha ilyen éktelen dübörgés és füst közepette száll le a szerkezet, amely sugárzik, szikrázik és felhőt kavar, akkor vajon ez biztosan magának a Mindenható Isten a belépője, vagy valaki másé? Ha a Mindenhatóé, akkor minek ez a parádé? Miért nem jelenik meg egyszerűen és kész? Azután, láthatjuk, hogy a kerekek a szárnyakkal együtt emelkednek fel, ami valamifajta repülő járműre, illetve fejlett technológiára enged következtetni. Újabb idézet következik: „24. És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat. 25. És lőn kiáltás a mennyezeten felül, a mely vala fejök felett, és ők megállván, leeresztik vala szárnyaikat. 26. És a mennyezeten felül, a mely fejök felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; 27. És látám izzó érczként ragyogni, a melyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte, 28. Mint a milyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orczámra esém, és hallám egy szólónak szavát.” (Ezékiel könyve 1. rész) „12.És fölemele engem a lélek, és hallék mögöttem nagy dörgés szavát: Áldott az Úrnak dicsősége az ő helyéről. 13. És amaz állatok szárnyainak zúgását, a melyek egymást érik vala, és mellettök a kerekek csikorgását, és nagy dörgés szavát.” (Ezékiel könyve 3. rész) Ezután megtaláljuk a különleges jármű leírását is. Pár érzékletes sor a teljesség igénye nélkül: „9. És látám, és ímé, négy kerék vala a Kérubok mellett, egyik kerék vala az egyik Kérub mellett és a másik kerék a másik Kérub mellett, és olyanok valának a kerekek, mintha tarsiskőből volnának. 10. És mintha volna mind a négyöknek ugyanazon egy formája, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna. 11. Jártokban mind a négy oldaluk felé mennek vala, meg nem fordulnak vala jártokban, hanem arra, a merre a fő fordult, mennek vala utána, meg nem fordulnak vala mentökben. 12. És egész testök és hátok és kezeik és szárnyaik és a kerekek rakva valának szemekkel köröskörül mind a négy kerekükön. 13. Hallám, hogy a kerekeket forgókerekeknek nevezték fülem hallatára.” (Ezékiel könyve 10. rész) A korábban említett templom vagy leszálló bázis leírásával sem fukarkodik Ezékiel. Megint nem a teljesség igényével idéznék, csupán utalnék az idevonatkozó igehelyre: „1. És bevitt engem a templomba, és megméré a gyámoszlopokat, hat sing széles vala egyfelől és hat sing széles másfelől a gyámoszlopok szélessége. 2. És az ajtó szélessége tíz sing vala, és az ajtó oldalfalai öt sing egyfelől és öt

„Igenis vannak UFO-k, és mi láttuk őket!”

Legendák keringenek a világűrben élő idegen lényekről, kiket mi csak UFO-kként emlegetünk, és olyan színes történetek látnak napvilágot a velük való találkozásokról, melyek állítják: látták már őket az égbolton elsuhanni. Ez az eset azonban gyök Hatalmas sikersztoriként robbant a hír, amikor 1969-ben az Apollo 11 űrhajósai a történelemben elsőként a Hold felszínére léptek. A három űrhajós – Buzz Aldrin, Neil Armstrong és Michael Collins – legendás története bejárta a világot, eredeti felvételeket és filmeket, beszámolókat hallottunk már róluk – egyvalamit azonban titokban tartottak. A Buzz Aldrin által publikált könyvben – melynek címe Visszatérés a földre – az űrhajós az Apollo 11 történetét és fent tapasztalt élményeiket írja meg, valamint lerántja a leplet a NASA által eltitkolt dolgokról, melyeket az Apollo 11 utazása kapcsán hallgattak el mind a mai napig. Az egykori asztronauta legmegdöbbentőbb állítása szerint az 1969-ben Holdra szálló legénység testközelből, saját szemmel látott idegen lényeket. A NASA sem cáfolta állításukat, azonban örök titoktartásra kötelezte a három űrhajóst. „A NASA attól tartott, hogy ha a titokra fény derül, tömeghisztéria tör ki. Talán igazuk is volt. Ám mostanra az emberiség van annyira fejlett és befogadóképes, hogy megtudja: igenis vannak UFO-k, és mi láttuk őket!” – mondja Buzz Aldrin. És hogy hogyan is néznek ki az univerzum más, civilizált lényei? „Ne kis zöld élőlényekre gondoljanak, de mindenképpen idegenek voltak. Egy kalapszerű valamit láttunk, ami félelmetes sebességgel körözött körülöttünk. Egy az egyben olyan volt, mint ahogyan a repülő csészealjat napjainkban leírjuk. Ráadásul nem csak ez volt az egyetlen ilyen élményünk. Amikor Neil a Holdra lépett, egyértelműen látta, hogy két élőlény a közelben figyeli és rejtőzködik. Később én is láttam őket. Hatalmasak voltak, és félelmetesek.” forrás: stop.hu