A MEGETETETT TÁRSADALOM

Ne ámítsuk magunkat! Aki reggelire “kakaóitalt” iszik, a laboratórium ízeit nyeli, aki eperjoghurtot kanalaz,az fűrészport fal, aki bolti citromlevet tesz a teába, az a penészgomba “váladékát” kapja, bármennyire tiltakozik is. Az édeset idomított baktériumok “köpik ki”, a savanyú a mikroorganizmusok “izzadmánya”. Érzékeinket (észrevétlenül) manipulálja egy világhatalommá szerveződött maffia, az ízipar, s laboratóriumokban előállított (titkos) aromákkal, ízfokozókkal megváltoztatja ízlelésünket. Veszélyben az ízlés szabadsága, a kulináris önrendelkezés joga. Nem azt esszük, amit enni vélünk. Mert semmi sem az, aminek látszik. Az eperaromát egy Holzmindenben székelő német aromagyár állítja elő ausztrál fűrészpor, alkohol, víz és néhány titkos összetevő keverékéből. (A Föld teljes epertermése az “eperből” készült fagylaltok, joghurtok, desszertek mennyiségének egy százalékát sem fedezné!) Egy amerikai konszern baktériumból kávétejszínt és krémsajtot varázsol, egy másik vörös áfonyából cseresznyét, ricinusolajból őszibarack-aromát. Az Athlon nevű cég (nem vicc!) madártollból péksüteményt, a General Foods vízből, fehérjéből és gyanús zsiradékból műszalonnát. A Procter and Gamble nevű amerikai vállalat még a gyapotszálat (pamutot) is fogyaszthatóvá teszi: a növény rostjaiból kenyeret sütnek. Az ízek e szép új világában a menthenthiol nevű vegyület a grépfrút, az acetyl-pyrolin egyik változata a ropogós kenyérhéj, a filberton a mogyoróíz illúziójáért felel. Mint a Mátrix című filmben. Nem eperjoghurtot eszünk, hanem vizet mesterséges illúziókkal. A szagok és ízek e virtuális valóságában már a füstölt sonka és lazac sem eredeti: napjainkban a húsgyárak “folyékony füstöt”, azaz műfüstöt használnak, amiben 30-90 másodperc alatt meg lehet “füstölni” a terméket. Ráadásul a vásárlókat mézédes hazugságokkal etetik. A Danone Actimel “szuperegészséges” joghurtital egyszerre tartalmaz két (veszélyesnek tartott) édesítőszert, aszpartámot és K-aceszulfámot is. A csalafinta íztrükkök aztán megteszik a magukét, aki gyerekkorától hozzászokott a víz-, szén-dioxid-, karamell-, foszforsav-, citromsav-, nátriumbenzoát-, koffeintartalmú italhoz (ez a kólák összetétele), annak az igazi bodzaszörp ízetlen. Az élelmiszeripar tehát “maszkírozza” az ízeket, ha kell, korrigálja és retusálja őket (mint Sztálin környezetét a korabeli fotókon), hozzászoktat bennünket a kémiai édesítőszerek, ízfokozók, sűrítőanyagok ízéhez, reklámokkal és aromákkal etet, ízfüggővé tesz. Korunkban húszezer élelmiszer adalékot forgalmaznak (köztük hétezer aromát). E titokzatos porocskák és folyadékok nélkül, melyek összetevőit (üzleti titokra hivatkozva) sokszor még az ételre allergiás gyerekek orvosainak sem árulják el, az élelmiszer-ipari termékek többsége élvezhetetlen és eladhatatlan lenne. Az íz az ételek lelke. Aki az ízeket befolyásolja, életünket manipulálja. Ráadásul az íz nem csak ízlés dolga. Az íz legfontosabb funkciója a táplálék ellenőrzése. Figyelmeztetés (lenne), hogy mit nem szabad megenni. Ha becsapják íz-lelésünket, elfeledtetik velünk az eredeti ízt, akkor tényleg bármit lenyelünk. leves hazudik – írja magyarul újfent megjelent nagyszerű pamfletjében Hans Ulrich Grimm (Kétezeregy Kiadó). De nemcsak a Knorr és a Maggi zacskós leves hazudik (a négy főre szóló adagban mindössze két gramm szárított marhahús található), hanem szinte minden. A kenyér, a virsli (de az nagyon), a csecsemőtápszer..Érzékeinket manipulálják és átprogramozzák. Éppúgy, mint gondolatainkat. Egész életünket. Tavaly az Egyesült Államokban az asztalra került ételeknek már kilencvenhat(!) százaléka ipari termék volt. A Fast Food Nation (gyorsétterem-generáció) már nem ismeri az ételek eredeti összetevőit, életében soha nem szagolt vargányát. “De hát végül is – mondja cinikusan az egyik aromagyár mérnöke – az élvezet fantázia dolga.” Már akinek. KI – KI VONJA LE A TANULSÁGOT, S TEGYEN MEG MINDENT A CSALÁDJA EGÉSZSÉGÉÉRT! forrás: globalisvilag.com
Kígyómarás hatása egy emberi kézen! FIGYELEM! A fotók felkavaróak lehetnek!

Becslések szerint a világon több mint 2900 kígyófaj él, ezek közül nagyjából 700 faj méregtermelő. Emberre körülbelül 250 faj jelenthet veszélyt, de nem feltétlenül a legerősebb mérgű, leghalálosabb fajok a legveszélyesebbek, hanem azok, amelyekkel viszonylag gyakran találkoznak az emberek. A legtöbb halálos marást a viperák, a kraitok és a kobrák okozzák. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint évente 5 millió ember szenvedhet kígyómarást. Háromszázezer eset végződik tartós károsodással és mintegy százezer halállal. A következő képeken egy mérges kígyó az áldozata ujját harapta és marta meg. FIGYELEM! A fotók felkavaróak lehetnek! forrás: erdekesvilag.hu
Borús jövőkép: Kínában már csak óriás tévén látnak naplementét!

Riasztó jövőkép látni azt, hogy Kínában is inkább egy óriás LCD tévén sugározzák a naplementét – ezzel tartva jobb kedélyállapotban a lakosokat – ahelyett, hogy inkább lépnének valamit az egyre növekvő szmog ellen. Nemrégiben történt az is, hogy Kína nem csak hogy nem próbál tenni semmit a mérgező por ellen, de propaganda üzeneteket terjesztett szét, hogy miért is jó a szmog. Például: A szmog miatt gyarapodik a népesség tudása. (a meteorológiával kapcsolatban mindenképp) Erősíti a humorérzéket. A probléma egyesíti a lakosokat. A szmog egyaránt érint gazdagot és szegényt. Mindenesetre elgondolkodtató, főleg hogy Magyarországon is gyakran fordul elő manapság, hogy alig látunk a szmogtól, másrészt vezetőink szeretettel kacsintgatnak mostanság keletre. Remélhetőleg nem Kína lesz a követendő példa a politikusaink számára, hogy hogyan kell letolni a szart a nép torkán, ha az anyagi érdek úgy kívánja. Ha nem vigyázunk, hamarosan arra a sorsra jutunk, amit az alábbi könyv jósol 1974-ből. Fehér Klára – Oxygénia c. könyv 1974: A sokoldalú, kitűnő írónő újból fantasztikus regénnyel jelentkezik. A régóta várt Fehér-sci-fi-ben egy földi űrhajótörött egy távoli bolygóra, Oxygéniába kerül, ahol megdöbbenve figyeli az oxigénhiányos környezetben dolgozó-sínylődő „ormányosok” lélektelen életét. Egy különös fiatalembertől megtudja, hogy az egykor virágzó növényi élet az elődök könnyelműsége folytán a környezetszennyezés hatására kipusztult. A súlyosbodó helyzetet egy érdekcsoport a maga hasznára fordította, s azóta uralkodik a sanyarú sorsú bolygólakók milliárdjain. A földi ember eljut az elenyésző számú uralkodó osztály pazar pompával felépített és berendezett városába is – és a bolygó titkainak megismerése után nemcsak saját szabadulását készítheti elő, hanem az elnyomott bolygólakók felszabadulását is. A feszült izgalmakba, meglepő fordulatokban bővelkedő sci-fi figyelmeztető kiáltás az emberiséghez a környezetszennyezés ellen: ne engedjük Oxygénia sorsára jutni a Földet!
A gyerek zsúron gyilkolt a bohóc!

Egy Amerikai kertvárosban a 6. születésnapját ünnepelte egy kisfiú, ahová a szülei meglepetésként hívtak egy bohócot, hogy dobja fel a fiú születésnapját. De ez nem éppen úgy sült el ahogy ők azt gondolták. A dühös bohóc mérget tett a tortába, amit nyájasan végig kínált az ünneplők között. Bűntette után sietve távozott a helyről, az anya ekkor még nem is gyanította hogy hamarosan tömeges tragédia szemtanúja lesz. Az anya el mondása szerint amikor megérkezett hozzájuk a bohóc, akkor még vidámnak és szimpatikusnak tűnt, de amikor a fiúk elkezdték húzni a haját, és leszedni az bohóc orrát arra eléggé agresszívan reagált. „- Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen kis „gyerekcsíny” miatt ilyet fog tenni.. Ha tudtam volna el sem hívom!” Mondta az anya, aki cukorbetegsége miatt nem ehetett a tortából, és ennek köszönhetően maradt csak életben.
A világ legmérgezőbb anyagára bukkantak, amiből 3 deka kipusztítaná az emberiséget

A világ legmérgezőbb anyagát írták le a tudósok, de nem hozzák nyilvánosságra a pontos összetételét, mert az akár világkatasztrófához vezethetne, mivel nincs ellenszere. Új típusú botulinum toxint fedezett fel a Kaliforniai Közegészségügyi Hivatal Sacramentóban. A H típusú botox alapját egy botulizmussal, egy botoxmérgezés következtében kialakuló bénulásos betegség gyanújával kezelt kisgyerek székletéből vonták ki. A Clostridium botulinum nevű baktérium által termelt méregből egy ember számára akár 0,002 mikrogramm is halálos lenne. Az egész emberiséget 3 dkg ilyen méreggel ki lehetne irtani. A botulinum fehérje blokkolja a szervezet acetilkolin nevű neurotranszmitter kiválasztását, ami az izmok működésének alapfeltétele. Azok, akik a természetes formájában, például az egyes ételekben megtelepülő bacilusok által megtermelt változatában találkoznak vele, a botulizmus tüneteibe halnak bele. Mivel a méregnek egyelőre nincs ellenszere, a hivatal nem tette közzé a méreg DNS-szekvenciáját a nyilvános adatbázisokban. Ilyen még nem volt a történelem során egyetlen alkalommal sem. A kutatók az amerikai hadsereg, a Nemzetbiztonsági Minisztérium, a járványügyi és más kormányzati egészségügyi szervekkel egyeztetve úgy döntöttek, hogy pillanatnyilag az a leghelyesebb, ha titokban tartják a szuper méreg előállításához szükséges lépéseket. A felfedezésről szóló tanulmány leközlését ugyanakkor engedélyezték. forrás: erdekesvilag.hu
A SZOMORÚ IGAZSÁG A TEJRŐL, AMIT MINDEN SZÜLŐNEK TUDNI KELL

Az elmúlt negyven évben a tejipar milliárdokat költött reklámkampányokra, hogy rávegyék az embereket termékeik fogyasztására. Nagyban befolyásolták az oktatási intézményeket, nyugdíjas otthonokat, kórházakat, rendelőket, a médián keresztül pedig olyan információkat juttattak a köztudatba, melyek egyre csak népszerűsítették és szinte szükségszerűnek állították be termékeik fogyasztását. Mint minden nőstény emlős (az embert is beleértve), a tehén is tejet választ ki a kicsinye táplálására. Ennek a zsír- és hormondús (közel hatvan féle hormon és növekedési faktor) anyagnak az a célja, hogy a kisborjút egy év alatt közel 317 kg-ra hízlalja. Vemhességi ideje alatt a tehén ösztrogénszintje közel harmincszorosára emelkedik. Napjainkban, mióta a tejfeldolgozó üzemek szinte folyamatosan “szivattyúzzák” a teheneket a nagyobb profittermelés miatt, nagyobb hormonszintek (úgy természetes mint mesterséges) vannak jelen a kinyert tejben, amelynek zsírtartalma szintén az egekben járhat. Mikor a gyerekek ezt az egészséges italnak álcázott hormonkoktélt isszák, nagy mennyiségű ösztrogén jut szervezetükbe, mely felelős lehet a korai pubertás kialakulásában, de mindemellett szubterápiás dózisú antibiotikummal is gazdagabbak lesznek. Az extra mennyiségű tej termelése érdekében a tehén végletekig erőltetett tőgye olyan mértékben megnyúlhat, hogy azt már a földön húzza, így ezek könnyen befertőződhetnek (mastitis). Ebből adódóan, már természetszerűleg adagolnak antibiotikumokat a fejősteheneknek. A tehéntej egy másik összetevője az IGF-1 (insulin-like growth factor 1). Az ember szervezetében szintén megtalálható ez a növekedésért felelős enzim, amely a tehéntej fogyasztásával egyidőben szintén magasabb szinteket ér el. Ha a szervezetben rákos sejtek vannak, ezek növekedését és burjánzását okozhatja az illető enzim. Az idők kezdete óta számos kultúra virágzott anélkül, hogy tejet ittak volna. Hogy tudtak élni Hawaii bennszülöttei tehéntej nélkül 1793-ig, mikor szarvasmarhákat telepítettek be? Pont úgy, ahogy a mexikói bennszülöttek éltek nélküle addig, ameddig oda is betelepítették őket 1521-ben. A tehéntej fogyasztása nem természetes. Nincs olyan élőlény (az emberen kívül), amelyik egy más faj tejét inná. Sok gyermekorvos, mint Dr. Benjamin Spock vagy Dr. Jay Gordon is, erősen ajánlják a tejtermékmentes diétát a gyermekek számára. A 150 000 egészségszakértőt számláló PCRM (Physicians Committee for Responsible Medicine) nonprofit szervezet mindig is hajthatatlanul ellenezte a tehéntej fogyasztását. Az egészségügyi iskolák az agro-üzlet nagymértékű befolyása alatt vannak. Főleg a gyerekgyógyászok a célpontjai a marketingkampányoknak, így nem meglepő az amúgy jó szándékú orvosok tejtermékekről való informálatlansága. Szerencsére egyre több szülő eszmél fel az igazságra a tejtermékekkel kapcsolatban, és helyettesíti azt más alternatívákkal. Rizs-, mandula-, és kókusztej- mind jó választás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, igazán élvezhetőek teljes kiőrlésű gabonafélékkel, zabpehellyel és krémlevesekkel. Rizstejjel készített smoothie-k, kis gyümölccsel és friss zöldségekkel mint a kelkáposzta, spenót vagy leveles saláta egész jó tápanyagforrást képeznek. A leveles zöldségek jobb forrásai az ásványi anyagoknak, mint a tejtermékek. Az élelmi rostokat tartalmazó zöldségek és gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabona és a bab is segít a fölös mennyiségű ösztrogén szervezetből való eltávolításában. Számos zöldség nem csak nagy mennyiségű kalciumot tartalmaz, de olyan további tápanyagokat is, amelyek elengedhetetlenek a csontok fejlődéséhez (magnézium, bór, C-vitamin, stb.). A tejtermékekről kapott információkat kellő óvatossággal kell megközelíteni, minden szülőnek saját felelőssége utánajárni és informálódni azokról a táplálékokról, amiket gyermekének ad. Forrás: filantropikum
Most először mondták ki: rákkeltő a szennyezett levegő!

Szennyezett levegő: évente negyedmillió halott! Első ízben rákkeltőnek minősítette a szennyezett levegőt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási ügynöksége. A lyoni központú Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) szerint a világon 2010-ben 223 ezren haltak meg szennyezett levegő okozta tüdőrákban, és meggyőző bizonyítékok vannak arra is, hogy a légszennyezettség növeli a húgyhólyagrák kockázatát is. Az IARC korábban csak a szennyezett levegő egyes összetevőit minősítette rákot okozónak, például a dízelmotorok füstjét, de ez az első eset, hogy a szennyezett levegőt összességében karcinogénnek nyilvánította. Kutatások szerint az elmúlt években jelentősen növekedett a légszennyezettségnek való kitettség mértéke a világ egyes részein, különösen a nagy népességű, gyorsan iparosodó országokban, például Kínában. „Most már tudjuk hogy a szabadtéri szennyezett levegő nem csupán általában jelent magas kockázatot az egészségre nézve, hanem vezető környezeti rákkeltő tényező is” – húzta alá Kurt Straif, az IARC rákkeltő anyagok kiértékelésével foglalkozó részlegének vezetője. Mint hozzátette, a szennyezett levegőt mára a passzív dohányzásnál is jelentősebb környezeti rákkeltő tényezőként tartják számon. Az ügynökség szerint az egyik legnagyobb kockázati tényezőt az jelenti, hogy a levegőben lévő finomszemcsés anyagok (szálló por) mélyen elraktározódhatnak a tüdőben. Az IARC által szervezett egyhetes szakértői találkozót követően napvilágot látott közlemény szerint az ügynökség ezentúl a szabadtéri levegőt és az egyik legfőbb összetevőjének számító finomszemcsés anyagokat is a bizonyítottan humán karcinogének közé sorolja. Ebben az első számú csoportban több mint száz másik ismert rákkeltő anyag, illetve tényező található, köztük az azbeszt, a plutónium, az ultraibolya sugárzás és a dohányfüst. Az IARC illetékes részlegének munkatársaként dolgozó Dana Loomis szerint több mint ezer tanulmány áttekintését követően a szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a légszennyezettségnek kitett emberek esetében jóval fokozottabb a tüdőrák kialakulásának kockázata. Annak ellenére, hogy a szennyezett levegő összetétele és mértéke jelentősen eltérhet az egyes területek között, az IARC szerint a mostani minősítést a világ minden tájára vonatkozóan kell értelmezni. Az ügynökség igazgatója, Christopher Wild szerint a szabadtéri szennyezett levegő rákkeltőnek minősítése fontos lépés volt afelé, hogy felhívják a kormányok figyelmét a probléma veszélyeire és a lehetséges költségekre. MTI
Életre kelt kobra a rizsborban!

Kínában meglepő kígyómarásos esetet dokumentáltak. A helyi jellegzetes rizsborban tárolt kígyó az üveg kinyitása után megmarta áldozatát. A kobra kijött az üvegből, amikor a kínai hölgy még több bort akart rátölteni (ebből kitűnik, hogy az üvegben levegő is volt). A pác ekkor már 3 hónapos volt. Kínában úgy tartják, hogy a rizsbor amiben kígyót tartanak jó hatással van az egészségre. Az Észak-kínai hölgy, Liu azért vásárolta a különleges bort, hogy reumás panaszait orvosolja vele. A gyógyulás helyett azonban kórházba kellett szállítani a fogyasztót. Nem ez az első eset, hogy egy pácolt kígyó látszólag visszajön az életbe. 2009-ben, Hubei tartományban történt hasonló eset, ahol két hónappal a palackozás után történt a kígyómarás. 2001-ben Guangxi Zhuang faluban a pácolt kígyó marása után egy nappal meghalt az áldozat. forrás: vilagbiztonsag.hu
Magyarország egyik legbrutálisabb gyilkosságsorozata – Töbszáz áldozat

[dropcap]Több mint 10 éven keresztül gyilkoltak embereket.[/dropcap] Tiszazugon történt a múlt évszázad elején hogy a helyi bába egy beteg ápolása közben felfedezett egy halálos mérget. Vízbe áztatta a légypapírt hogy az agresszívabban fejtse ki a hatását, de nem ment sokra vele, ezért cukrot és kakaót kevert hozzá. Ám a macska ivott belőle és rövidesen el is pusztult. Majd a nő kiborította a kutyulékot amiben néhány légy úszkált. Egy kiscsibe felszedegette azokat, ezért ő is elhullott. Ez szöget ütött a bába fejébe, így elvégzett még néhány kísérletet aztán megitatta a levet a beteggel is. Pár órán belül elhunyt a férfi. Éveken keresztül beteg gyerekeket, súlyos sérülteket és nem kívánatos személyeket juttatott e módszerrel a másvilágra. Aztán lassacskán a falu asszonyai is sportot űztek a gyilkolásból. Vagy egy iszákos férj vagy egy rossz szomszéd volt az útban. Az újszülötteket is arzénnal mérgezték hogy így szabályozzák a szaporulatot, csak is a földbirtokok és az örökség szétszakadásának megakadályozása érdekében. Felnőtteknek többször több adagot kellett beadni a halálos anyagból, hogy gyorsan fejtse ki hatását, míg a gyerekeknek és a gyengébbeknek elég volt az első dózis. Nem csak Tiszazugon, de a környéken is divattá vált a férjektől való megszabadulás ezen formája. Közel egy évtizeden keresztül hódított az arzén, míg egy nap a szolnoki ügyészség pontot tett a történet végére. Több mint száz holttestet exhumáltak, de az áldozatok száma akár ezer főre is tehető. Ennek ellenére csak hat asszonyra mondták ki a halálos ítéletet, de csak kettőt végeztek ki. A bábát nem érte utol a törvény, mivel öngyilkos lett. Talán pont az arzén volt az ő végzete is? [PA]
Bell-boszorkány, a poltergeist igaz története

A „Bell-boszorkány” néven ismert poltergeist – amely az amerikai Tennessee államban élő John Bell szerencsétlen családját tisztelte meg látogatásaival – azon ritka események egyikét képezi, amikor egy ördögi tulajdonságokkal felruházott túlvilági lény egy ember halálát okozza. Bell és felesége, Lucy már kilenc gyermekkel büszkélkedhetett, amikor 1817-ben kezdetét vette házukban a nem mindennapi felfordulás. A boszorkány – ahogyan a környékbeliek nevezték – először úgy adott jelt magáról, hogy kaparászta a falakat, majd felforgatta a bútorokat, és olyan rémisztő hangokat hallatott, mintha valakit fojtogattak vagy kínoztak volna. A család gyermekei többször üvöltöttek fájdalmukban, mert úgy érezték, fejüket kavicsok és kövek találják el. Már több mint egy éve zajlottak a szörnyű megpróbáltatások, amikor a poltergeist váratlanul megszólalt, és úgy azonosította magát, mint „egy olyan szellem, aki egykor boldog volt, majd boldogtalanná vált, és mélységes csalódásában öngyilkosságot követett el a ház falai között”. A kísértet először Betsyre, a család 12 éves lányára fordította ártalmas energiáinak nagy részét, majd az apa iránt kezdett érdeklődni, és gyakran megígérte, hogy az öreg John életének hátralévő részében különböző kínzásoknak lesz kitéve. A ház urát ettől kezdve gyakran gyötörték különböző fájdalmak, bedagadt a nyelve, elmerevedett az állkapcsa, emiatt alig bírt enni. Ahogy a hang jósolta, az apa szenvedései hónapokkal később is folytatódtak. Gyakran volt olyan beteg, hogy ágyban kellett feküdnie, miközben arcának izmai reszkettek, görcsbe rándultak, és egész teste erőteljesen rángott. 1820. december 20-án mély kómába esett, amelyből soha többé nem tért magához. A családtagok másnap egy különös orvosságos fiolát találtak az éjjeliszekrényben. A „boszorkány” kijelentette, hogy előző éjjel az apának egy adagot adott át belőle, és megígérte, hogy elpusztítja. A halál beálltát követően megérkezett az orvos, és a szert egy macskán próbálta ki. A négylábú belenyalt a szerbe, és pillanatok alatt elpusztult. Amikor Bell meghalt, a jelentés szerint az egész boldogtalan házon a halált hozó szellem diadalüvöltése süvöltött végig, majd a kísértet – megfejtetlen rejtélyt hagyva maga után – örökre elhagyta az elátkozott épületet. forrás: ghosthun.gportal.hu