Sokan nem gondolnak rá, talán nem is érdemes sokat rágódni rajta, de ettől függetlenül a halál is az élet része. Mindannyian eltávozunk ebből a világból idővel, és a szeretteinkre marad az a feladat, hogy ápolják az emlékünket – illetve rájuk hárul az is, hogy mit kezdenek a földi maradványainkkal.
A világ különböző pontjain, különböző vallások, filozófiák miatt másképp értelmezik a halált, ezért az erre vonatkozó szertartások is mások. Az ilyen különbözőségek miatt tűnhet számunkra némelyik bizarrnak, félelmetesnek – érthetetlennek.
Európa szerte jellemző, hogy a holtakat ruhában, különböző ékszerekkel temetik el.
Eltekintve attól hogy a képen látható holttest tele van aranyékszerekkel, az adott korban az volt a jellemző, hogy szövetanyaggal tekerték be a testet, hogy az fogja össze.
Nagyjából ugyanezt a célt szolgálta az, mikor a holttestet egy fém páncélba helyezték. Azzal a különbséggel, hogy ezeket a holtesteket olyan pózba helyezték – mintha még élne. Vagy valami gesztikulációt végezne éppen. Legfőképp nemesi családokból származó embereket, illetve szenteket preparáltak így.
Legtöbb esetben viszont nem is a valódi szent holttestét preparálták, az ugyanis elveszett, nem találták – stb. Az embereknek viszont szüksége volt arra, hogy legyenek ilyen “holttest ereklyék”, hogy könnyebben tudjanak hozzá imádkozni, illetve tisztelegni az emléke előtt.
Néhány múmiát a hétköznapi öltözékében hagytak, ezáltal bepillantást nyerhetünk az adott korba – jobban megismerhetjük magát az embert. Az ilyen holtak általában a templomok nevezetességei. Az egyik pap viccesen megjegyezte, hogy ha ilyen dolgok miatt sikerül becsábítani rockereket, metálosokat a templomba, és végül ott marasztalni őket, akkor már megérte.
Sajnos nem minden holtnak jut kitüntetett figyelem, például akik tömegesen haltak meg valamelyik csatában, azok testét a fenti képen látható katakombákba helyezték. Végeredményben ez a rakás csontváz is emlékműként funkcionál az odaveszett emberekért.
Mint ahogy a fenti képen is láthatjuk, olykor mint szobrokat használták a holtesteket – így emlékezve meg a csatákról – és egyben baljós figyelmeztetésül hagyva az utókornak – hogy egyszer mindannyian meghalunk.
Persze ez így első hallásra lehet hogy túl komornak hangzik, de ezeknek a dolgoknak az volt a lényege, hogy az élet fontosságára hívják fel a figyelmet – hogy hasznosan, és szeretetben töltsünk minden percet az életünkben.
Ezt a célt szolgálják a maradványok a keleti országokban is. A fenti kép Bangkokban készült, és az emberi mulandóságra próbálja felhívni a figyelmet.
Emiatt rendelkezett úgy, az alábbi képen látható thaiföldi szerzetes is, hogy helyezzék el úgy a holtestét egy templomban, hogy halála után is tagja maradhasson a közösségnek. A hívek elmehessenek hozzá beszélgetni, imádkozni – megtisztulni.
Indonéziában gyakori, hogy a holtesteket a helyi barlangokban helyezik el – úgy gondolják, hogy ezekben a barlangokban élnek a szeretteik tovább.
Bolíviában az emberek hatalmas fesztiválokon emlékeznek meg a holtjaikról. Ez a hagyomány még azelőtti, mikor Kolumbusz Kristóf felfedezte volna eme földrészt. Az amerikai őslakosok hatalmas lakomákat tartottak az ilyen ünnepeken. Most már csak November 9.-én ünneplik a halottak napját – jellemzően egy koponyával.
Bár a fesztivál hagyomány ős-régre nyúlik vissza, vannak azért modern megemlékezések is.
Sok sok kultúra szokása morbid lehet számunkra. Indiában látható az alábbi kép. Egy család az otthonában tartotta a holtestet. A fotós furcsállva kérdezte őket, hogy miért tartják otthon a holtestet? A válasz egyszerű volt: – Azért mert szerettük őt.
forrás: trueway.hu