Halottak között ébredt fel reggel a férfi

Számos olyan hátborzongató szakma van, amely nem túl népszerű. Mégis akadnak, akik nagyon szeretnek a temetőben vagy akár a börtönben dolgozni.

— Harminc éve vagyok sírásó, nagyon szeretem ezt a munkát — mondta a törökszentmiklósi Víg László. — A nagyapám és a dédnagyapám is szakmabeli volt. Mondhatnám azt is, hogy a temetőben nőttem fel. Hétéves koromban láttam először boncolást, melyet igen érdekesnek találtam. Azért is szeretek itt dolgozni a temetőben, mert senki nem beszél vissza — jegyezte meg egy fanyar mosoly kíséretében. — Hogy viccelődnek-e velem a szakmám miatt? Akik ezt tették, azokat már mind eltemettem — mondta, hozzátéve, hogy rendkívül komolyan veszi a munkáját. — Körülbelül négyezer fölött van azok száma, akik temetésén dolgoztam. Ma is meg tudom mutatni, kinek hol található a sírhelye. Jobban ismerem a temetőt, mint más a lakóhelyén található utcákat — árulta el.

Mint elmondta, ő maga a református temetőben lakik és hajtja álomra a fejét esténként. A kísértetektől és szellemektől nem fél, bár eddig még eggyel sem találkozott.

— Hogy stresszes-e a munka? Csak akkor, ha a szomszéd temetőben van halott, itt pedig nincs — zárta szavait a szakmában szokásos humorral.
Elhunyt személyekkel akad dolga munkája során egy fiatal szajoli hölgynek, dr. Tóth Melindának is.

— A patológia igazán érdekes és sokszínű — állította. — A legtöbben még mindig úgy gondolják, hogy a munkánk egyenlő a boncolással, valójában azonban manapság ez már a munkaidő alig húsz százalékát teszi ki. Annak idején már arról is nagyon nehezen határoztam, hogy az orvosin tanuljak-e tovább, hiszen én egy oltástól is rosszul voltam. Végül az emberi szervezet működése iránti érdeklődésem legyőzte az alkalmasságomat érintő fenntartásaimat. Ugyanakkor a betegek fájdalma túl közelről érint, így olyan szakterületet kerestem, ahol nem találkozom velük közvetlenül — árulta el.

(részlet a Phatology c. filmből)

Akadnak olyan munkavállalók, akiknek a szakmája másképpen hátborzongató.
— Hosszú évek óta alkalmaznak egy húsfeldolgozó üzemben — mesélte Anikó. — Azon a részlegen dolgozom, ahol a hőmérséklet mindig fagypont alatt van. Természetesen beöltözünk védőruhába, mert ez kötelező — jegyezte meg.

Anikó elmondta, hogy a hideget sokkal jobban viseli, mint a hőséget. Az előbbi ellen tud védekezni, hiszen jó melegen felöltözik.
— De mit tegyek negyven fokban? Nem vetkőzhetek le alsóneműre — mondta.

A szolnoki Kis István egyetemistaként többször vállalt hólapátolást. Előfordult, hogy hajnali öt órakor riasztották.
— Keményen dolgoztunk, de a viccelődés elkerülhetetlen volt — árulta el. — Egyszer egy srácból, aki nem akart dolgozni, együttes erővel egy méretes hóembert készítettünk. Amikor seprű helyett a lapát is a kezébe került, egyszer csak melegséget érzett a lába szárán. Egy kóbor kutya állt meg mellette és „jelölte meg” — tette hozzá nevetve.

forrás: szoljon.hu