Igazi démonok között: Ed és Lorraine Warren története

Meglepő módon a magyar mozikban is népszerűségnek örvend James Wan tényleg jó horrorfilmje, a Démonok között. Ez a cikk most a film alapjául szolgáló valós nyomozópáros munkásságát veszi górcső alá. Nem az volt a célom, hogy eldöntsem mi is a teljes igazság, csupán egy számomra roppant érdekes történetet szeretnék megosztani, amiről majd az olvasó eldöntheti, hogy elhiszi-e vagy sem.

A házaspár már 1952 óta paranormális jelenségek felkutatásával foglalkozott, több évtizeden átívelő pályafutásuk alatt több mint 4000 kísértetjárást vizsgáltak ki.

Ed Warren öt és tizenkét éves kora között egy kísértetházban nőtt fel. Apja(aki rendőrbiztosként dolgozott) mindig mondogatta a fiának, hogy a házban tapasztalható furcsa jelenségekre biztosan lennie kell valami logikus magyarázatnak. Sajnos azonban ő soha nem tudott előállni vele. Hogy milyen jelenségek történtek? Például úgy hajnal kettő és három óra között, mikor a család már régen csendesen pihent, Ed számtalanszor a kinyíló kamraajtó csikorgására ébredt.

Egyszer aztán elhatározta, hogy megnézi mi az. Benézett a nyitott ajtón, a sötétségben pedig egy éppen akkor gyúló fényt látott meg, ami lassan egy teniszlabda méretére nőtt. Ebben a gömbben egy idős nő arca kezdett lassan kirajzolódni, aki nem éppen mókás kedvében volt. A “szellemgömb” követte a fiatal Edet a szobájába, az ágyába bújt fiú lépések és nehéz légzés hangjait hallotta, miközben a szoba hőmérséklete jéghideggé változott. És habár apja tanácsára hallgatva tudta, hogy mindenre kell logikus magyarázatnak lenni, azért biztos ami biztos alapon a szülei ágyában kötött ki.

Ed 16 évesen ismerte meg Lorraine-t, mikor jegyszedőként dolgozott a Bridgeport-beli Colonial Színházban. Lorraine az édesanyjával minden szerda este ide járt, a fiú a kezdeti puhatolózás után egyre többször beszélgetett vele, jó barátokká váltak, aztán egy este Ed megjelent az ugyancsak tizenhat éves lány ajtójában és randira hívta őt. Így kezdődött az életük végéig tartó kapcsolatuk.

A tizenhetedik születésnapján Ed beállt a haditengerészethez, aztán mikor hajója négy hónap múlva az Atlanti-óceán északi részén elsüllyedt, túlélőként harminc napos eltávozást kapott, mialatt elvette szerelmét.

 

A második világháború után a Perry Képzőművészeti Iskolában két évig festészetet tanult, eközben született meg lányuk is. Ed aztán egyszer csak fogta magát és kilépett, mert úgy érezte, hogy a kapott instrukciók inkább gúzsba kötik, mintsem segítenének művészete kibontakoztatásában.

Ezután 15 dollárért vettek egy 1933-as Chevy Eagle-t, és olyan helyekre utaztak vele(Massachusetts, Vermont, New Hampshire) ahol a turistaforgalom miatt sokkal több vevőt lehetett találni Ed festményeire.

Warrenék elmondásuk szerint ekkortájt fantasztikus életet éltek, három- négy dollárt is adtak nekik egy-egy festményért, ha pedig sikerült ötöt kapni értük, az maga volt a megvalósult álom. Manapság ezek nevetségesnek tűnő összegek, de ha belegondolunk, hogy akkoriban 10 centbe került a hamburger és a hot dog, a benzin gallonjáért(4,4 liter) pedig 18 centet kellett fizetni, akkor már nem is hangzik mindez olyan rosszul.

A festészet vezette őket a szellemek utáni nyomozás számukra hírnevet hozó útjára. Ugyanis ha Ed arról hallott, hogy egy helyet megszálltak a kísértetek, legyen az ház, település vagy bármi más, addig beszélt Lorraine-nek amíg el nem mentek oda, hiába mondta neki a felesége, hogy szellemek meg hasonlók márpedig nincsenek. Ezeknél a vitáknál egyébként ha mással nem is, de gyerekkori élményeivel mindig rábeszélte Lorraine-t, hogy menjenek.

Ilyenkor még nem az a hivatalos nyomozópáros voltak, csupán egyszerű kíváncsiskodók, akik legfőképp szellem-lakta házak után érdeklődtek. Akkori módszerük? Megálltak az út közepén, Ed pedig csinált onnan egy rajzot a házról. A helyiek mindenhol csak néztek, hogy mi az istent csinálnak ezek itt. Mikor kész lett a rajz, Lorraine fogta és bekopogott a házba, majd meggyőző ír személyiségével elmondta az ott lakóknak, hogy a férje nagyon szereti megörökíteni a kísértet-házakat, ezt a rajzot pedig személyesen nekik készítette. Rengeteg helyre sikerült így bejutniuk, ahol aztán minden egyes tulajdonossal egyenként is elbeszélgethettek. Alapjaiban véve csupán annyit akartak megtudni, hogy történtek-e máshol is az Ed családjában tapasztalt dolgokhoz hasonló esetek.

Ed egyik kedvenc hasonlata szerint, ha egy álló ventilátort nézünk, akkor könnyedén meglátjuk azok széllapátjait. Ellenben ha működés közben nézzük, akkor láthatatlanná válnak, nem látsz belőlük semmit. Valahogy így van ez a szellemekkel is. Mindenhol ott vannak, talán éppen most melletted is, mégsem észleled őket. De ha olyan vagy, mint Lorraine, azaz tisztánlátó(médium, telepata,látnok) akkor észreveszed, látod, hallod őket.

Viszont Ed nem ilyen, és soha nem is mondta hogy az. Nem vert át senkit, hiszen őt nem is ezért fizették. Nyomozóként neki épp az volt a dolga, hogy megpróbálja racionálisan feltérképezni a különböző eseteket. Látnia, éreznie, hallania, rögzítenie kellett a mások által tapasztalt jelenségeket, majd ha mindez megvolt, akkor ő is elfogadta a tényeket.

Sok helyre költözött be egy hónapra úgy, hogy fogalma se volt arról fog-e találni valamit. Interjúkat készített az ott élőkkel, aztán ha ő is észlelt valamit, akkor az általa felhalmozott tudásanyaggal felvértezve megpróbálta kitalálni mi is lehet a történések kiváltója. Aztán persze mindig a tisztán látók tudták a legjobban leírni, hogy pontosan mi okozza ezeket.

A legtöbb ügynél három-négy médiumot is használtak, akiket egyenként vittek ki a színhelyekre. Semmilyen támpontot nem adtak nekik, fogalmuk sem volt hova mennek és az milyen üggyel van összefüggésben, ahogy semmi másról sem. Aztán ha mindannyian ugyanarról számoltak be, például egy női vagy gyermek kísértetet láttak ugyanabban a szobában, akkor Ed már tudta, hogy tényleg találtak valamit.

Mindent tudományos szempontok alapján közelítettek meg, tudósokkal dolgoztak együtt, logikusan és következetesen gondolkodtak minden esetben. Ennek ellenére rengeteg támadást kaptak ateista szervezetektől és szkeptikus nyomozóktól egyaránt. Warrenék mindezt nevetségesnek tartják, az általuk létrehozott Okkult Múzeumban több száz tárgyi bizonyíték található, ami őket igazolja, ezen felül több ezer ügyirat bárki számára elérhető, amivel alá tudják támasztani a természetfeletti dolgok létezését.

Lefilmezték Easton Fehér Özvegyét, ahogy kopogó szellemeket is, emberek elleni támadásokat, és több ezer szellemeket ábrázoló képük van, amin nem valami ektoplazmatikus anyag látható, hanem olyan kísértetek, amik olyan tisztán kivehetőek akár csak te magad.

1989-ben pert nyertek egy bíróságon, Rockville-ben.A Connecticut állam-beli Hebronban szellemek üldözték el otthonukból egy nőt és fiatal lánygyermekét. Az asszony főbérlője azonban 2000 dollár kártérítést követelt tőle, mert idő előtt felmondta a bérleti szerződést. A nő könyörgött Warrenéknek, hogy menjenek a házba és hozzanak valami bizonyítékot arról, hogy tényleg igazat beszél. Persze egyáltalán nem volt egyszerű dolguk, ezek a dolgok nem úgy működnek, hogy ” bíró úr, itt van az elkapott szellem ebben a bedugózott üvegben”. Mint minden normális ügynél, itt is fényképéket, felvételeket és a szemtanúk elmondását használták. Nyertek, az ítélet pedig precedens értékű, valamint ha egy bíróságot is meg tudtak győzni szellemek létezéséről, abban már tényleg lehet valami.

1952-ben alapították a The New England Society for Psychic Research nevezetű társaságot(N.E.S.P.R.), céljuk pedig csupán a kísértések tanulmányozása volt. Aztán ez 1965-ben megváltozott, mikor egy olyan otthonba látogattak, ahol egy Cyntia névre hallgató lány szelleme az anyját keresve folyamatosan megszállta és mély transzba taszította a család kislányát, akin keresztül próbálta megtalálni eltűnt édesanyját. Ed az élő leány és a földhöz ragadt lélek szenvedéseit egyaránt szörnyűségesnek találta, így megpróbált segíteni rajtuk, ahogy utána mindenki máson is.

Fogalma se volt hogyan kezdjen neki, ahogy azt sem tudta kitől tudna útmutatást kérni, tanulni. Papok, lelkészek, rabbik? Ed több tucat lelkésszel találkozott és beszélgetett, mindegyiküktől megkérdezte, hogy mit tennének, ha a közösségükből egy olyan házba hívnák őket segíteni, amit szellemek laknak. Volt olyan amelyik azt mondta, hogy pszichológushoz küldené őket, a legtöbbjük ellenben megáldotta volna a házat, ha az nem működik akkor misét tartott volna, ha az sem akkor jönne az ördögűzés. Bármilyen hihetetlen, az interjúk során kiderült, hogy a legtöbb katolikus pap egyáltalán nem hisz abban, hogy ilyenkor valami ördögivel állnak szemben. Hiába a Biblia útmutatása, hiába említenek benne számtalanszor olyan szavakat, hogy: jelenés, ördög, gonosz, démon.

Módszereik alapját maga a vallás adja(innen ered az is, hogy mit minek neveznek), ugyanakkor tudományos eszközöket is bevetnek valamint meglehetősen szkeptikusan gondolkoznak. Mikor kivonulnak egy esethez, akkor nem magát a Sátánt keresik, hanem minden más, hétköznapi dolgot is, amik magyarázatul szolgálhatnak. Orvosok, rendőrök, ápolónők, diákok és háziasszonyok egyaránt csatlakoztak az N.S.P.R.-hez, munkájukért pedig csupán annyit kérnek, ami fedezi a nyomozással kapcsolatos költségeket.

Híres ügyeik

A Smurl kísértet:

Jack és Janet Smurl állítása szerint egy démon zaklatta őket 1974 és 1989 között. Állítólag hangos zajokkal és rossz szaggal járt a nem kívánt együttélés, aztán volt még matracrázás, falhoz vágta a kutyájukat, lelökte az egyik lányukat a lépcsőn, valamint számtalanszor bántalmazta fizikálisan és szexuálisan Jacket, az apát. 1986-ban kérték fel Warrenéket, hogy bizonyítsák állításukat. Ed szerint a démon nagyon erős volt, tükröket és bútorokat tört össze mikor vallási zenével és imával próbálták meg rábeszélni, hogy távozzon.

Eközben lecsökkent a hőmérséklet, valami nagy fekete massza-szerűséget láttak és egyszer írt nekik a tükörre is(get out/ menjetek innen). Hónapokon át tartó megfigyelés után állítólag sikerült hangfelvételeket készíteni a démon okozta zajokról. Könyvet adtak ki az esetről 1986-ban, Warrenékat rengetegen megcáfolták(még a római katolikus egyház is),1991-ben tévéfilm készült belőle, a család pedig békére lelt az új otthonukban.

Farkasember:

1983-ban Warrenék elvállalták Bill Ramsey ügyét, aki csendes emberként éldegélt, amíg egyszer csak úgy érezte, hogy egy vérfarkas lakozik benne és sorra kezdte harapdálni a körülötte lévő embereket. Már kilenc éves korában is azt tapasztalta, hogy farkassá válik, ami hatalmas dühkitörésekkel járt, megmarta és összeharapdálta magát.

Egészen 1983-ig kordában tudta tartani magát, családapaként élt, dolgozott, aztán újra kitört. Bement egy kórházba, ahol rátámadt egy nővérre, megharapta, majd az egyik sarokban négykézlábra állt és morgott mindenkire, aki a közelébe merészkedett. Rendőrök érkeztek, hogy letartóztassák, elfogása alatt néhányan még megsérültek. Egy hordágyhoz kötözték és azonnal elaltatták. Pszichiátriai kezelést kapott és kiengedték. 1987-ben újra kiborult, elment a rendőrségre és azt kérte, hogy zárják be.

A rendőrökkel való diskurálás közben azonban ismét eluralkodott rajta az állat, vicsorítva morogni kezdett, megragadta az egyik rendőrt és kidobta a parkolóba. Hat rendőr kellett ahhoz, hogy lefogják és egy cellába zárják. A zárkán lévő kis-ablakon keresztül még megpróbálta megharapni a biztosurakat. Globális hír lett az esetből ,aztán Warrenékhez került az ügy, akik szerint valami vérfarkas-démon szállta meg Ramseyt. Connecticutba vitték, ahol Robert McKenna atya ördögűzést hajtott végre rajta(ekkor az atya már több mint ötven ördögűzésen volt túl, amiből húsz volt sikeres).

Az utat és a költségeket a People magazin állta, cserébe az exkluzív megtisztulás közbeni képekért. Bill azóta is jól van, Warrenék könyvet írtak az esetből, a szkeptikusok szerint nem volt semmiféle démon, csupán a hatalmas ceremónia tett olyan erőteljes hatást Ramseyre, ami sikeresen kezelte beteg elméjét.

Egyébként meglepően sokan szenvednek likantrópiában, ilyenkor a betegek állatoknak képzelik magukat. Farkasnak, lónak, hiénának, macskának, tigrisnek, de vannak feljegyzések békákról és méhecskékről is!

Démoni Gyilkosság:

Ez volt az első olyan ügy az egyesült Államokban, amiben egy ügyvéd kliense ártatlanságát arra alapozta, hogy démoni megszállottság alatt követte el bűneit. Arne Cheyenne Johnson szállóvendég ellen 1981-ben Connecticutban indult eljárás, miszerint megölte háziurát, Alan Bonot. Warrenék szerint igaz volt, hogy Johnson menyasszonyának a testvére szállta meg a vádlottat. A bíróság ellenben visszautasította az állítást, Johnsont pedig elítélték, de a kiszabható húsz év helyett csak ötöt kapott.

Amityville:

A filmben: Greg Lutz(Ryan Reynolds) feleségével és gyerekeivel beköltözik egy olyan házba ahol egy évvel korábban az őrült Ronald DeFeo végzett az egész családjával. Beköltözés után furcsa paranormális jelenségeket tapasztalnak és főleg Greg kezd megkattanni, és egy pap is pórul jár a házban.

 

Az életben: a paranormális jelenség által megtámadott lelkész csak szóbeszéd, semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy bármilyen pap járt volna ott valamikor is. A helyi amerikai őslakosok(indiánok) megcáfolták azt az állítást, miszerint a ház egy régi temetőre épült volna.

Mikor az igazi Lutz család beperelte a történetüket megtámadó publikációkat, a bíró visszadobta az ügyet arra hivatkozva, hogy az egészet Ronald DeFeo védőügyvédjével, William Weberrel összejátszva találták ki. Weber jóval később azt nyilatkozta a People magazinnak, hogy valóban csak egy átverés, egy megtévesztés volt az egész. Azóta a ház egyik lakója se tapasztalt soha semmi különöset.

Annyit még hozzátennék, hogy Lorraine számtalanszor lenyilatkozta, hogy ez nem volt átverés, és az egyetlen olyan helyként tartja számon, ahova soha nem térne vissza( ennek ellenére sikerült egy interjút találnom, amit a 2005-ös film bemutatója kapcsán készítettek vele az elátkozott házban).

Ed 2006-ban távozott az élők sorából, Lorraine tanácsait a mai napig kikérik paranormális nyomozásoknál.