Óriások a történelem előtt?

1941-ben a svájci Alpok egyik eldugott völgyében ástak ki egy háromszáznegyven centiméter magas csontvázat, amelyet bronzpáncél borított.

A leletet további vizsgálatok céljára (és alighanem az árja szuperember-elmélet igazolása végett) Németországba szállították, ahol sajnos a háború viharai során nyoma veszett. Megmaradtak viszont a fotókkal illusztrált jegyzőkönyvek, így bármennyire szeretnék is egyesek, ezeknek az óriásoknak a létezését sem lehet letagadni. Az anyag ma a berlini történeti múzeum raktárában kallódik, és néhány elszánt kutatón kívül senkit sem érdekel.

Dr. Wood könyvében több mint száz másik óriás csontvázáról tesz említést. Ezek feltárásáról mára csupán írásos beszámolók maradtak fenn, ám a professzorasszony ezeket a beszámolókat hitelesnek fogadja el. Vagyis megdönthetetlen bizonyítékok igazolják a tényt, hogy valaha Európa, Amerika és Afrika területén óriások éltek.
A mitikus lények utáni nyomozás következő állomása a néphagyományok, mesék, legendák elemzése volt. Mint említettük már, óriásokról szóló történetek a világ valamennyi táján léteznek, noha a régészeti leletek tanúsága szerint ezek a lények nem éltek minden kontinensen. Ezért tehát meg kellett találni a legősibb legendákat, amelyek történetét és szereplőit később távoli tájakon élő emberek is átvették és továbbmesélték. Ez rendkívül nehéz feladat volt (gyakorlatilag megoldhatatlan), ezért Dr. Wood néprajzkutatókkal és irodalomtörténészekkel konzultálva végül három mondakört vizsgált meg alaposabban.

Az ősi zsidó hagyományokon alapuló Ószövetség szerint “Isten fiai Ázázel vezetésével leküldettek a földre, hogy a tévelygő emberiség tanítói, őrzői és vezetői legyenek. Az emberi alakot öltött angyalokon azonban úrrá lett a kéjvágy, halandó asszonyokra kezdtek áhítozni, és a velük való szeretkezésekkel bemocskolták magukat. A testi szenvedély egyre inkább a földhöz láncolta őket, így végül már képtelenek voltak levetni fizikai testüket és visszanyerni szellem-alakjukat.

Eleinte csak fiatal lányokkal bujálkodtak, később azonban már idős asszonyokkal, férfiakkal és állatokkal egyaránt. Ezekből a bűnös kapcsolatokból ered az óriások, más néven a Nefilim (“Bukottak”) nemzedéke, akik visszaélve félisteni hatalmukkal, szörnyű bűnket követtek el, és végül még az emberevésre is rákaptak. Ekkor határozta el Isten, hogy özönvizet zúdít a világra, és megtisztítja a földet minden mocskától.”

Az antik görög mítoszokban szereplő óriások, az egyszemű Küklopszok, az ősi Titánok és a kígyólábú Gigászok is régebbi történetek megújult szereplői. Őseik közt megtaláljuk a sumér Gilgames-eposz Humbaba nevű óriását és a germán mitológia jötunjait, az istenek ősellenségeit, akik a Föld északi és keleti peremének zord, jeges vidékein élnek. Az ő történetük is gyanúsan hasonlít a Bibliában megörökített Bukottakéra.